A VIDEO és a MÉDIA VILÁGA 1988 – 2009

2010. már. 4. | 19:00
 

kiállítás
Megnyitó: március 4., 19:00.
Megnyitja: Peternák Miklós
A kiállítás 2010. március 5 – 18-ig látogatható,
munkanapokon 16.00 és 20.00 óra között

Letölthető tájékoztató (PDF, 120KB)


Videovilág 1988 – 1993
5 év 55 adás

A havonta, késő este jelentkező műsor – amelynek rendszeres nézői, mai nyelven úgy mondanánk, hogy állandó rajongói voltak – 55 adást ért meg a rendszerváltás környéki öt év alatt. A sorozatnak a médiaháború vetett véget. Megszűntek ugyanis a Hankiss Elemér- akkor MTV elnök – által létrehozott produkciós irodák – köztük a FRÍZ produceri iroda is /producer: Kopper Judit/, amely iroda a Videovilág c. műsort gondozta.

Videovilág

A Videovilág producere és szerkesztő-riportere mindvégig Kopper Judit maradt, míg a rendező kezdetekben Monory-Mész András, majd az első öt adás után Sólyom András lett. Az első adásokban műsorvezetőként Kovács András Bálint szerepelt, később a műsorvezető szerepkör megszűnt a Videovilágban.

A magyar Videovilág nemzetközileg közismert műsornak számított mindvégig, a benne szereplő résztvevők még a két évtizedes múlt után is személyes kapcsolatot ápolnak a műsor készítőivel. Több nemzetközi videó archívum forgalmazza az adásokat mind a mai napig, valamint hazai és nemzetközi egyetemeken tananyagként elemzik a műsorokat.

A műsorok készítésében a magyar médiaelemzők, teoretikusok, művészek legjava vett részt, akik közül
többen hamarosan a hivatalos, egyetemi médiaoktatás vezető személyiségei lettek. Waliczky Tamás, Szemző Tibor, feLugossy László, Szilágyi Ákos, György Péter, Peternák Miklós, Sugár János, Tillmann József, Kovács András Bálint.

A riportalanyok között a nemzetközi médiaélet világszerte ismert szereplőit láthatták a nézők a műsorokban: Peter Weibel, Vilém Flusser, Noam Chomsky, Antoni Muntadas, Woody és Steina Vasulka, Hámos Gusztáv, Jeffrey Shaw, Paul Garrin, az Ars Electronica nyertesei, kurátorok a The Kitchenből, MOMA-ból, vj-k a Music TV-ből, Van Gogh TV / Mike Hentz és Karel Dudesek, Peter Callas, Laurie Anderson, John Lasseter, Kathy Rae Huffmann, Nina Czeglédy, Zbigniew Rybzyński…


Médiamix 1992 – 2009
17 év 180 adás

A Médiamix egy ideig párhuzamosan ment az MTV-n a Videovilág c. műsorral, majd annak megszűnése után a magyar média paletta egyedüli műsora maradt, amelyik a média kulturális, szociológiai, politikai, művészeti, technológiai kérdéseivel foglalkozott. A több, mint 17 év alatt 180 adást láthattak a nézők a média művészetről, média politikáról, a Magyar Televízió képernyőjén.

MEDIAMIX

Az első műsor 1992 februárjában beszámolt az akkor szenzációnak számító virtuális valóság kiállításról a monte carlo-i Imagina-n, az utolsó pedig 2009 májusában a music klipek elterjedéséről a you tube-on.

A két adás között, az elmúlt tizenhét évben beszámolókat láthattak a nézők a világ legnagyobb képzőművészeti és média fesztiváljairól /Linz, Velence, Kassel/ rendezvényeiről /Műcsarnok kiállítások, Metafórumok/, média forradalmakról /Bukarest, Litvánia, Moszkva,/ a háború és a média kapcsolatáról /Bosznia, Irak/ politikusokról, akik jól használják a médiát és politikusokról, akik nem tudják használni. Választásokban betöltött szerepéről készült műsor a keleti blokkban ugyanúgy, mint az USA-ban /Jelcin cár, USA 2000/.

Az utóbbi években a hálózati események kerültek a fókuszba, mint a YouTube szerepe, a creative commons lehetőségei, a bloggerek, a vloggerek, a vírusok, a hackerek és általában az új média hatása a társadalomra. A műsor rendezője és szerkesztője eredetileg Sólyom András és Kopper Judit volt, de később Kopper Judit felelős szerkesztő mellett műsorkészítők tucatjai kerültek a Médiamix stábjába:
Kistamás László, Csernátony Dóra, Fáy Miklós, Csáki László, Krasznai János, Sterk Barbara, Seres Szilvia

 

 

male-enhancement-pills   penis-enlargement-medicine   best-penis-enlargement-pills   male-enhancement-pills-that-work   penis-pills   best-erection-pills   penis-enlarger   penis-enlargment   best-sex-drugs   evermax-pill   penis-enlargements   hard-on-pills-that-work   enhanced-male-pills   male enhancement   penis extender   best male enhancement pills   penis enlargement medicine   best male enhancement   penis stretcher   penis enlargement pills   extenze reviews   penis extenders   sex pills   how to produce more sperm   extenze review   extenze male enhancement   male enhancement pills that work   bathmate results   male enlargement pills   male extra   extenze pills   how to increase semen volume   increase sperm volume   penis pills   volume pills   male enhancement pills that work fast   increase semen volume   bathmate before and after   best penis enlargement pills   male enhancement pill   penis enhancement   penis pump before and after   how to increase sperm volume   best budget penis pumps   enhanced male   best erection pills   bathmate review   best penis pumps   penis traction   how to produce more cum   male enhancement products   3 ways to increase seminal fluid   male enhancement pills over the counter   penis pump results   increase ejaculate   best sex pills   male enhancement reviews   how to produce more semen   dick pills   sex pills for men   penis enlargement pill   how to increase ejaculate volume   how to increase ejaculate   extenze side effects   huge ejaculation   penis enlargement pump   water penis pump   male enhancement supplements   do penis enlargement pills work   increase semen   bath mate   penis pump reviews   penis growth pills   best male enhancement pill   bathmate routine   size genetics   male supplements   male enlargement   male extra reviews   the best male enhancement pills over the counter   how fast does extenze work   how to ejaculate more   extenze results   penile extender   bathmate x30   max performer   best penis extender   bathmate reviews   semen volume   extenze extended release   penis pumps   dick enlargement   how long does it take for extenze to work   dick pumps   penile traction   big loads   best male enhancement pills that work   increase sperm volume pills   extenze pill   best male enlargement pills   male sex pills   penis strecher   home made penis pump   dick extender   cum pills   natural ways to increase seminal fluid   best penis enlargement   penis pump before after   penile traction device   best over the counter male enhancement   over the counter male enhancement pills   male extra review   vigrx plus review   does bathmate work   extenze directions   best penis   penis enlargement pills that work   volume pill   sex pill   male enhancer   increase cum   extenze ingredients   semen volumizer   increase semen production   do male enhancement pills work   enhancement pills   vigrx pills   penis enlargment pills   stamina pills   are penis pumps safe   cock pumps   darren jackson   best natural male enhancement   penis stretchers   best penis enlargement medicine   male enhancement drugs   how to increase sperm thickness   where to buy vigrx plus   best sex pills over the counter   sexual enhancement pills   increase ejaculation   increase cum volume   sexual enhancement   penis enhancers   hard on pills that work   enhancement male pill   extenze ingridients   extenze befor and after   malextra pills   extenz results   penis enlargements pumps   extenze ingredience   male enhancement pills   penis enlargement medicines   volumepills review   penis extender result   extenze ingredient   penis pump review   how to increase ejaculation volume   cock extenders   penis enlargement devices   vigrex tablets   how to increase semen amount   male performance pills   bathmate hydro   how to increase cum load   penis extenders reviews   best male enhancers   how to increase semen production   how to produce more seminal fluid   bathmate x40   male drive max   increase cum load   bathmate before after   volume increaser   produce more sperm   best male enhancement pills over the counter   max load pills   volume pills review   natural male enhancement herbs   delay pills for men last longer   cock stretcher   enhanced male pil   male enhancement pills free trials   penispumps   penis enlargement device   male sexual enhancement   extend pills   sex enhancement pills   all natural male enhancement   long sex pill   best male supplement   extenze maximum strength   do penis pills work   produce more semen   how to produce more seminal fluid naturally   increasing semen volume   penis extenders review   how to increase semen   best male enhancement pills 2019   male enhancement pills reviews   increase ejaculate volume   bathmate hydro pump   increase seminal fluid   natural male enhancement pills   hydro penis pump   vigrx reviews   do penis extenders work   over the counter male enhancement   male enhancements   top male enhancement pills   penis traction device   bathmate pump