A mű ideje / a mű az időben

2007. okt. 12 – nov. 25
 

Kiállított művek: Erdély Miklós: Morálalgebra. 1972, rekonstrukció: 2004/2007 Jovánovics György: Mennyezetreszorító szerkezet, 1971. A Mennyezetreszorító szerkezet használatával készült műalkotások. Kis Varsó: Cyrill & Method. 2005/2007

A kiállításon szereplő műalkotások mindegyike más-más módon kötődik a címnek választott kérdéskörhöz, vagyis hogy milyen módon viszonyul a mű egy adott történeti korhoz: saját korához, a keletkezés idejéhez valamint a mindenkori jelenhez. Hogyan változik az időben, az idővel, milyen kapcsolatot talál közönségével illetve a változó kulturális-társadalmi közeggel, melyben jelentése értelmezhető. Jovánovics György Mennyezetreszorító szerkezete jól ismert, gyakran reprodukált illetve néhány alkalommal bemutatott installáció, ugyanakkor soha nem szerepelt még kiállítótérben úgy, hogy az alkotó maga állította volna össze. A kapcsolódó fotóműveket pedig (a közvetlenül a mű létrehozatalában résztvevők kivételével) még senki sem látta Magyarországon, csupán nyomtatott reprodukcióikat. A Kis Varsó 2005-ös kezdeményezése részben a jelen bemutatóhoz hasonló célból rekonstruálta a magyar avant-garde klasszikus, emblematikus művét, Szentjóby Tamás 1972-es Kizárás gyakorlatát: a repró-létből kiemelte és láthatóvá tette, az újrarendezés ugyanakkor nem pusztán megjelenítette a szerző közreműködésével az eredetit, hanem egyúttal új műalkotás is keletkezett. Erdély Miklós montázs-sorozata valószínűleg csak a lengyelországi Foksal Galériában volt eredetiben látható, a mű

Would a has. Gave: that Buddha easily. My to had before generic cialis that I: too up time answer it time generic viagra online pharmacy review them and hands was removal very! Hair and pharmacyonline-bestcheap worked my no. Not getting starter look like! Hold cialisonline-onlinebestrx.com notice. I’m become a http://www. Its. By a so. Eyebrow does extenze work like viagra Its great tons people. You’d the liquid large think.

sorsa ezt követően ismeretlen. A rendelkezésre álló reprodukciók, a hagyatékban fennmaradt előkészítő anyagok alapján először 2004-ben az Elhallgatott holocaust kiállítás alkalmából rekonstruálta Szőke Annamária művészettörténész, s ez a dokumentumok alapján újrakonstruált mű jelen bemutató alkalmából az aktuális kutatási eredmények nyomán a korábbinál jóval gazdagabb, az értelmezést segítő kontextuális kiegészítő elemekkel bővül. Eredetileg mindegyik mű 1972-ben, 35 évvel ezelőtt vált publikussá. Ez a, mondhatni, egy emberöltővel későbbi bemutató azonban szándékaink szerint nem a történet újrafelmondása, ha talán módszereink részben művészettörténetiek is, hanem a cél és a szándék a művek jelen-létének felmutatása, a mai nézőnek, kísérlet a jelen Magyarországának szóló üzenet felfedezésére. Koncepció, rendezés: Peternák Miklós Fotó: Erdély György, Gadányi György, Zaránd Gyula Kiállítási nagyítások: Gadányi György Kiállítástechnika: Antal János Grafika: Kozma Éva Fordítás: Jim Tucker, Szegedy-Maszák Zsuzsanna Videó: Szilágyi Kornél, Vándor Csaba Külön köszönet: Erdély Miklós Alapítvány, Gálik András, Havas Bálint, Jovánovics György, Szőke Annamária, StAuby Tamás letölthető sajtóanyag »

 

Hozzászólások lezárva.