TAXOGRÁFIA

2016. dec. 1. | 20:00
 

taxografia 

Művészek :
ALBERT Ádám
ZILAHI Anna

Megnyitja :
GADÓ Flóra, kurátor, esztéta

Kurátor :
ŐZE Eszter

Grafikusok:
HOFFMANN Tamás Boldizsár, SZABÓ Andrea

Külön köszönet:
KOVÁCS Gyula
MIKÓ Bálint

„Annak idején, mondta Zea atya, az Akadémia elküldte a három legjobb földmérőjét, La Condamine-t, Bouguert és Godint, hogy határozzák meg az egyenlítő meridián hosszát. Elsősorban esztétikai okokból szerették volna megcáfolni Newton csúnya tételét, miszerint a Föld forgás következtében belapul. Zea atya pár másodpercig minden figyelmét az asztalra összpontosította. Egy hatalmas bogár telepedett a homlokára. Bonpland ösztönösen odakapott, de megtorpant és visszahúzta a kezét. Megmérni az egyenlítőt, folytatta Zea atya. Szóval vonalat húzni oda, ahol ilyen sosem volt. Hogy körülnéztek-e odakint. A vonalak másutt vannak. Csontos karjával az ablakra mutatott, a vadonra, a növényekre, amelyek körül rovarok rajzottak. Nem itt! Vonalak mindenütt vannak, mondta Humboldt. A vonal absztrakció. Ahol magánvaló tér van, ott vonalak is vannak.”
(Daniel Kehlmann: A világ fölmérése)

A kiállítás a klasszifikációs rendszerek kritikus értelmezését, egy-egy taxonómia személyes olvasatának lehetőségét mutatja be. Albert Ádám és Zilahi Anna műveinek a XIX. századi kultúrtörténeti keretrendszer a kiindulópontja. A nagy földrajzi felfedezések záró évtizedei és a kialakuló nemzetállamok korának újragondolt tárgyain, képszerkesztési elvein, kapcsolódó zeneművein és művészeti alkotásain keresztül kérdeznek rá a rendszeralkotás ideológiai konstruáltságára.

Albert Ádám egy személyes klasszifikációs rendszert épít ki, amelyben talált tárgyakat, régebbi és új saját műveket rendez egymás mellé. Művészeti megközelítésmódjában a kulturális átadásra, azaz a tudástermelés eszközeinek és módszereinek különböző aspektusaira reflektál, figyelembe véve azok történeti időben és földrajzi térben változó formáit. Ezeket a társadalompolitikai kérdéseket az esztétika területén, a műveken keresztül áttételesen veszi górcső alá. Vagyis nemcsak a múlt egyes pillanatait mutatja meg, hanem a tudásrendszerek és tudástermelés komplex összefüggéseit, együttélését, és a sokszor nem egyértelmű kapcsolódási pontjait is.

A kiállításon bemutatott tárgyegyüttes a taxonómiák működését a tudástermelés konstruáltságán keresztül vizsgálja. Talált és készített tárgyai egy tudományos eszköztár részeinek tűnnek: XIX. századi demonstrációs eszköznek, régről újra elővett jegyzetnek, a tudáshoz szükséges tárgyak rendszerezésére szolgáló tárgyaknak. E tárgyak a vizsgált kérdéskör és a XIX. századi keretrendszer képi metaforaként értelmezhetőek. A művek referenciák hálózatát vonják maguk köré, amelyből a kibontható legfőbb kérdés a tudás megszerezhetősége, az ismeretek kanonizáltága, hierarchikus rendjének kialakulása és rendszerbe szervezésének mikéntje.

Zilahi Anna részvételen alapuló művészeti munkáiban az egyéni megjeleníthetőségének kérdéseivel foglalkozik. Elsősorban a hang médiumán alapuló konceptuális műveket hoz létre, de képzőművészeti megközelítésmódjára hatással van írói tevékenysége, nyelvi gondolkodásmódja is. Unavoidable Staccato of Heimweh című installációja rendszerkritikus, és egyben a hangnemrendszert relativizáló hanginstalláció, amely a zenei hangnemrendszer szubjektivizálásával vállalkozik a Szózathoz kapcsolható monolit nacionalista konnotációk lebontására.

Zilahi az otthon, haza, honvágy és nacionalizmus fogalmainak kapcsolódási pontjaival foglalkozik. Az installáció alapjául egy konceptuális zenemű szolgál, amely a Szózat vegyeskarra írt változatának újraértelmezése. A koncepció a hangok hangnemrendszerből történő „felszabadításának” szándékára épül, mivel a hangnemrendszer zenetörténeti kontextusban társadalmi konstrukcióként tekinthető. A hangnemrendszerből kiemelve a hangoknak úgy ad szubjektív olvasatot, hogy az eredeti mű hangjait a hangmagasság megadása nélkül énekelteti ki képzett és zenét nem tanult, magyar és külföldi énekeseivel. Zilahi Anna azt a kérdést vizsgálja, hogy lehetséges-e, és ha igen, miként, a patriotizmus plurális értelmezése és megtapasztalása.

Albert Ádám és Zilahi Anna különféle eszközökkel – hangokkal vagy épp funkciójukat kereső újragondolt tárgyakkal – nagyon hasonló alapokra épülő geopolitikai tudattalant mutatnak fel: ennek megfelelően földrajzi viszonyrendszerekre, politikai fogalmakra, a képi és zenei reprezentáció kanonikus formáira rákérdező munkáikban annak a kortárs térnek a leképzésén dolgoznak, amelyben ma is létezünk. A kiállítás így olyan kérdésekre keresi a választ, mint hogy mennyiben tekinthető társadalmi konstrukciónak minden rendszer? Egy tér kialakítása, vagy az új ismeretek megszerzése szükségszerűen egy új perspektíva kialakításával jár-e együtt? Ki lehet-e alakítani személyes klasszifikációs rendszert, vagy e hiábavaló próbálkozás végén csak a káosz marad?

 

Hozzászólások lezárva.