SZABÓ NÓRA – I cannot see it. I may not touch it. I do not know it.

Szabó Nóri

megnyitó: 2017.10.17 – 19 óra

A megnyitót kísérő performansz résztvevői: Till Jenewein, Julija Pečnikar, Gaja Rupnik Caruso

megtekinthető: 2017.10.18. – 2017.10.22.

Zene : Tornyi Gergő
Kurátor: Feigl Nóra

 

I cannot see it. I may not touch it. I do not know it.” / “Nem láthatom, nem érinthetem, nem ismerem.
______________

“Amit itt látunk az egy, bentről a külvilág, odakintről saját középpontja felé irányított, kettős figyelem, melyet átléphetetlen küszöbként, kint és bent határa, bőr választ kétfelé. Vak tapogatózás, és a tapogatózás lenyomatai. Az első rádöbbenés pillanatának lenyomatai, hogy kint és bent határa, leválasztható, átszakítható. A rádöbbenés, hogy a bőr mely átszakadt, és foszlányokra hullott, értelmetlenné tesz minden további tapogatózást: mögötte semmi nincs, csak ugyanannak a tekintetnek a másik fele, mely így, legfeljebb önmagában merülhet el.

Szabó Nóra, testobjektjeiben, a saját test érzékelésének, és mintegy az ezt az érzékelést figyelemmel kísérő tudatosság – végső soron a test és öntudat közötti határok elmosódottságának- problémáját járja körül.”

-Szücs András

 

 

Grafikai tervezés: Varga Szabolcs Lajos

 

Támogató: NKA

Bozzai Dániel – Síró Kenyerek, Rejtőzkődő Kovászok

bozzai dani_eseménykép

 

megnyitó: 2017.10.06 – 19 óra

megtekinthető: 2017.10.07. – 2017.10.15

a kiállítást megnyitja: Katona Anikó

 

A Síró Kenyerek, Rejtőzködő Kovászok kiállítás a kenyérsütés átfogó értelmezésén keresztül beszél a hagyományról és kiüresedéséről. Megfigyeli a kenyérhez kapcsolódó népi hiedelemvilágot; a kenyérkészítés elfeledett tudományát. Ezzel egy manuális, kísérletező, mára elfeledett tudásra hívja fel a figyelmet, amely étrendünket és életünket is meghatározza. Ugyanakkor a tárlat feltérképezi a kultúránkban a kenyérhez hozzátapadó politikai mondanivalókat, illetve sajátos társadalmi kontextusait.
A kiállítás teret biztosít a szakralitásuktól megfosztott, a kenyérsütéshez elengedhetetlen összetevőknek és tárgyaknak. Így a korábbi elképzeléseket félrerakva újraértelmezzük a hagyomány, a mindennapi manuális munka, és ezeknek a tömegtársadalmakban bekövetkező kiüresedését.
Az újraértelmezést és a kenyérhez való érzékenyebb hozzáállást egy egynapos workshop segíti, ahol az érdeklődők megtapasztalhatják a kovászolás és dagasztás élményét, ezáltal közelebb kerülve és személyesebbé téve az egyik legalapvetőbb és legpatinásabb élelmiszerünket.

LABOR10

21764927_1653689907983420_579315133553456102_n

2017.09.29. – 10.04.
Megnyitó: 2017.09.29. 19:00

Szervezők: Labor-bizottság (Ács Bálint, Dobokay Máté, Don Tamás, Csóka Heléna, Majsai Réka, Kovács Gyula, Ősz-Varga Szabina)
Kutatásvezető: Ács Bálint

Zene: Gutema-Nagy impro

A LABOR idén ünnepli megalapításának 10. évfordulóját. A C3 Kulturális és Kommunikációs Központ, a Fiatal Képzőművészek Stúdiója, a Magyar Képzőművészeti Egyetem valamint később csatlakozó tanzit.hu együttműködésből létrejövő kulturális szintér rövid, de fordulatokban gazdag története egyben az elmúlt évtized instabil művészet intézményrendszeri átalakulásának a lenyomata is. Már a galéria életre hívása is egyfajta válságreakciónak volt köszönhető 2007-ben, és azóta is folyamatosan különböző válsághelyzetekkel kell szembenéznie. 

Ugyanakkor mégsem ezek a külső tényezők gyakorolták a legnagyobb hatást a LABOR mindenkori szellemiségének kialakulásában. A több száz kiállító és hozzájuk kapcsolódó művészeti, kulturális események, projektek újabb és újabb jelentéssel, szereppel, funkcióval látták el a helyet. 

Ezért is lehet nehéz, hogy minek is definiáljuk a LABOR-t?
Ugródeszka pályakezdő művésznek és kurátornak? Gyakorlótér? Egy találkozóhely? Fórum? Könyvtár? Közösségi tér? Szálka az V. került Önkormányzatának a szemében? Végvár a kultúrpolitikában? Egy konyha kiállítótérrel? Az intézményi együttműködés? Ingyen wi-fi spot? Mindegyiknek egy kicsit az egyvelege. 

A mostani kiállítás célja sem az, hogy egy múltidézéssel, általános összegzéssel determinálja a hely történelmét és szerepét, hanem inkább azokat a megszűnt vagy átalakult platformjait és kezdeményezéseit igyekszik bemutatni, amelyek a LABOR jövőbeli intézményi stratégiájának a forrását képzi.

 

támogató: NKA

Szeretnék elmenni egy helyre, ahol nem vagyok ott.

szeretnék ott lenni

 

Kenesei Zsófia kiállítása

2017. 09. 07.- 09.12.

Olyan mint az álmok. Nem lehet tudni honnan jön, és meg kell tanulni odafigyelni rá. Aztán kezdeni vele valamit. És ránézni és megnyugodni. Hogy nem baj semmi, azt érezni. Mert ezt senki nem veheti el tőlem. És ez nem csak a gondolat szabadsága (ami szintén hatalmas dolog), ez egyben valami sokkal mágikusabb. Valami amit sosem lehet megmagyarázni, de mégis rendbe teszi a dolgokat.

támogató: NKA

Horváth R. Gideon: Vista

gideon

2017.09.02. – 09.05.

VISTA
HORVÁTH R. Gideon kiállítása

Kurátor/Curated by:
SÁRAI Vanda

Külön köszönet/Special thanks to:
SZEGEDY-MASZÁK Zoltán
ZILAHI Anna

 

Megnyitó: 2017.09.02. 19:00


↓ please scroll down for english ↓

Egy olyan földtörténeti korszakban élünk, ahol az objektumok, amelyek körülöttünk léteznek, teljes mivoltukban átláthatatlanok számunkra, csupán szemünk sarkából érzékeljük őket. Hogyan foghatjuk fel egy gránitszikla mibenlétét, a globális felmelegedést vagy a bioszféra feldolgozhatatlan méretét? A valóság olyan rétegei vesznek körbe, amelyekre nem létezhet direkt rálátásunk. Az emberközpontú gondolkodás, illetve a környezetünkkel való kapcsolódás és azonosulás hiánya látszólag perspektíva nélküli állapotba helyezett minket.

Az infravörös felvételek a látkép számunkra elérhetetlen valóságát mutatják meg, hiszen az infravörös sugárzás hullámhosszát az emberi szem nem láthatja, csupán hatását érzékeljük. A szűrő fénytörésének segítségével a fotószintetizáló flóra előtérbe lép a napfény alatt. A szabad szemmel hozzáférhetetlen látvány hozzásegíthet ahhoz, hogy új pozíciót találjunk. Innen körültekintve a környezetünk és az azt felépítő valóságrétegek áthatolhatatlansága talán nem megrémít, hanem kihívás elé állít. A kérdés az, el tudjuk-e hagyni a saját percepciónk által okozott fogságot és ezáltal átadni magunkat az emberi percepción kívül eső valóságoknak?

//

In the age of the Anthropocene we cannot see the objects surrounding us in their entirety, we can only catch a glimpse of them from the corner of our eyes. How can we comprehend the existence of a granite rock, of global warming or the inconceivable size of the biosphere? We are surrounded by layers of reality, that we can not see directly. The anthropocentric way of thinking -the lack of connection and identification with our surroundings- leaves us in a state which seemingly lacks perspective.

Infrared pictures show a reality of the vista which is unperceivable to us, as the wavelength of infrared radiation is invisible to the human eye, we can only feel its’ effect. Due to the refraction produced by a filter, the photosyntetizing flora appears brighter under the sunlight. This view which is concealed to the naked eye, could help us reposition ourselves. From this perspective, our surroundings and the layers of reality constructing it, might not frighten us anymore, but challenge us. The question is whether we can escape the constraints of our own perception and thus enter into realities outside of human perception?

támogató: NKA

Egy projekt több részből áll, ezek együtt jelentenek kockázatot

thury

 

2017.06.29-07.05.

Erdei Krisztina, Thury Lili 

A város peremén kezdeményezés keretében szociológusokból, újságírókból, bölcsészekből és művészekből álló csoporttal közösen kutatjuk a 2014-ben lebontott külső-ferencvárosi Dzsumbujt egykori lakók bevonásával.

A projektunk célja, hogy életútinterjúk, közösségi programok, kiadvány, fotók és videók segítségével hozzájáruljunk a szegénységből és a társadalmi egyenlőtlenségből adódó problémák megértéséhez, és árnyaljuk a Dzsumbujról és a szegénytelepekről kialakult képet, a hozzájuk kapcsolódó negatív előítéleteket.

A Laborban felállított ideiglenes munkaállomáson láthatóak lesznek a projekt eddigi eredményei és dilemmái. A három napos nyitott irodában szeretnénk beszélni művészet és várostervezés kapcsolatáról, a társadalmi elkötelezettség lehetőségeiről, de leginkább egy folyamatról, mely nekünk alkotóknak/résztvevőknek is segít megérteni, hogy mire vállalkoztunk és hogy kezdeményezésünknek milyen hatásai lehetnek jelenlegi eszközeinkkel. Annak az állandó értelmezési igénynek egy mozzanatát mutatjuk be, mely a látogatók bevonásával alakítja a projekt további lépéseit.

 

A város peremén kezdeményezés egykori és aktív résztvevői:

Albert Kinga, Balla László, Barna Margit, Bogdán Adrienn, Budai Gábor, Budai Róbert, Csizmás Kinga, Erdei Krisztina, Gunther Dóra, Ivanyos Judit, Kelen Zsuzsa, Kovács Annamária, Lukács Bence, Sárközi Vénusz, Simon Bettina, Simon Zsuzsanna, Szkiba József, Thury György, Thury Lili, Vigvári András, Zsigó Anna

Külön köszönet: Balla Csönge (fotódokumentáció – kiadvány), Hurrikan Press / Szigeti Árpád (a kiadvány nyomdai kivitelezése), RomaKép Műhely (videó – beszélgetés a Kassák Múzeumban) Simon Zsuzsanna (kamera – egykori lakókkal felvett videóinterjúk), Üveges Péter (előkészületek 🙂 )

Támogatók: NKA, Ferencvárosi Közösségi Alapítvány, PwC Hungary

Áthatolhatatlan terek

uveges

2017.06.21-23.

Üveges Péter kiállítása

Kurátor: Fogarasi Hunor

Üveges Péter Áthatolhatatlan terek című hibrid installációja konceptuális magját egy többrétegű – több síkon és szálon folytatott, illetve futó – párbeszéd adja.

Első szálon az a párbeszéd, amelyet a képzőművészeti háttérrel, tervező grafikusi képzettséggel rendelkező, évek óta párhuzamosan a hangművészet eszköztárával is kísérletező szerző önmagával folytat: ennek eredménye a mostani kiállítás. Jellemzően a határátlépés igénye, a jelenségek szokatlan aspektusból történő vizsgálata áll a szerző gondolkodásának homlokterében, mely kísérletektől visszacsatolást remél. A visszacsatolás (angol kifejezéssel: feedback) tehát jelen esetben nem csupán azért kulcsfogalom, mert technikailag erre épül a kiállítás hangzó anyaga, valamint annak mediális transzpozíción, reprezentációkon keresztül történő bemutatása és dokumentációja, hanem mert a szerző szakmai, esztétikai útkereséséről is szólnak igen hiteles módon.

Noise does not have to be loud, but it has to be exclusive: excluding other sounds, creating in sound a bubble against sounds, destroying sonic signifiers and divorcing listening from sense material external to its noise.

(Salome Voegelin: Listening to Noise and Silence, 43.o.)

Másodikként a történeti – jelen esetben a kísérleti zene, zajművészet illetve az elektroakusztika technikatörténeti – szálat említeném, melyhez a szerző szintén sajátos módon viszonyul. Nem zajzenei performanszt idéz vagy valósít meg, nem érzéki zsibbadást és eltömítődést kínál, hanem a figyelmet – vizuálisat és aurálisat egyaránt – igyekszik munkára bírni. Az eszköztár egyik egységét a szerző által készített kétcsatornás analóg hangszer adja, ahol a csatornák nem teljesen függetlenítettek egymástól, így a labirintusszerű áramkörök (számtalan útválasztó kapcsolóval és szűrővel, melyek a rendszeren belüli gerjedést modulálják a kimeríthetetlenség igényével) egy ponton szintén össze vannak kötve egymással, így a kölcsönös visszatáplálások (feedbackek) időközönkénti, véletlenszerű megvalósulásával tovább gyarapítják a lehetséges hangzásvilágot. A rezonátort két nagyméretű, lebegő acéllemez adja, mely a korabeli analóg lemez-zengetők (plate reverb) fő alkatrésze. Ezek a kiállítás keretében aligha kaphatnak transzparens esztétikai szerepet, ugyanis nem hangszórók. Annál többek: igazi plasztikák. Következésképpen a szerzői szándék is ott válik leginkább hitelessé, amikor indirekt módon valósul meg. Amikor visszacsatolódik, igazolást nyer valaki más által, egy másik nézőpontból, amit addig a szerző valójában csak sejtett.

Noise pulls my listening down to my feet. It is vertical rather than horizontal, rooting me in the location of my own hearing. Noise is not really inert, it remains strong and pounding, but instead of moving me on it draws a static horizon around my feet. There it develops the locality of hearing rather than the future of listening.

(Salome Voegelin, u.o.)

Harmadik szálként ezért egy feltételezett történeti párbeszédet említenék, amely a jelen kiállítás keretében megvalósítható kérdésfeltevés és egy indirekt Barnett Newman-recepció között látszik körvonalazódni a szerző részéről. Nem könnyű Newman hatását tetten érni, hiszen jelen alkotás esetében egy kevert médiumról van szó, ezért is neveztem hibrid installációnak a hangistalláció helyett, egyensúlyba állítva ezzel a vizuális tartalmat az akusztikus mellett. A grafikai megjelenítés (nyomatok, hologram kisérletek ) éppúgy, mint a fémlemezek plaszticitása (plasztikák) e hibrid mű egyenrangú, szerves részeit alkotják e különös, analóg hangszerrel és a performatív, kimeríthetetlen hangzásvilággal együtt. Dokumentációs értékük és szerepük így egyedül a külön, egyénileg lejátszható videotartalmaknak van. Mindezt szem előtt tartva érdemes a Befogadónak kísérletet tennie, és a newmani megfontolásokat figyelembe véve közelítenie, „olvasnia” a vizuális tartalmat, illetve kapcsolatba kerülnie a plasztikákkal; majd elgondolkodnia azon, hogy milyen befogadói narratívák nyílnak, és ezek között milyen különbségek adódnak, amennyiben érzékszerveit külön-külön is korlátozza, egyetlen médiumra redukálja. Ahhoz pedig, hogy egy bizonyos megnyújtott vagy dómszerűen kiterjesztett és körbezáró vertikális, vizuális térélménynek vagy a newmani-lyotardi „most” élménynek a fent idézett Voegelin leírása szerinti tapasztalatát is számon tudja kérni, a sajátjára „rá tudja olvasni,” ahhoz személyesen el kell jönnie, és el kell időznie.

Spielzeuge

laczkojuli

2017.06.13- 06.15.

Laczkó Juli DLA mestermunka-kiállítása
a lipcsei Hochschule für Grafik und Buchkunst-on töltött ösztöndíjas időszakban készült új munkák

A kiállítást megnyitja: Tatai Erzsébet 
Finissage: the hangout with Krida Fahlo, Cleopatra and Videotonnas

MOST AZT ÉRZEM, HOGY CSAK VIGYÁZNUNK KELL EGYMÁSRA…

korpro

2017. 06. 10. – 06. 11.

Bogdán Zenkő, Adorjáni Panna, Korponovics Roland, Márkus Sándor kiállítása

Most azt érzem, hogy csak vigyáznunk kell egymásra, és akkor minden jó lesz 
2 Budapest Bottom Boys and 2 Romanian Boss-Ass Bitches

Zenkő:
A nyomok, a sebek, a mankók és a jelek, bármi amitől azt érzed, hogy élsz. Húspiac, lélekbolt, hogy azt gondolom tudod, hogy tudod, hogy gondolkodsz. Túl sokat. Írj egy listát, nézd át kétszer és döntsd el, mi vagy, piszok vagy ékszer. 

#nyomok #sebek #mankok #jelek #elet #huspiac#lelekbolt #tulagyalas 

#listak #piszok #ekszer

Panna:
Képek emberekről. Dolgok, amelyek az embereké. Gyűjtemények identitásokból, szavakból, arcokból. A történetmesélés kényszere. Az én elbeszélésének luxusa a kiállítótér fehér falán. A saját történet, a személyes tér konokul bekönyökli magát a nyilvánosság elé. A tágabb értelmezésre való vágyakozás.

Sanyi:
Bárcsak nyíltan beszélhetnék most arról amiről igazán akarok. De sajnos erről nem lehet. Most az installációm beszél helyettem. Fáj ez. Jól vagyok.

Roland:
Most arra gondolok, hogy kik vagyunk mi négyen és melyek voltak azok a hányadosok, kerekítések egymás emlékezetében, amik szakmailag és érzelmileg is közös nevezőre hozták bennünk a szándékot a közös cserékre (tudás, tapasztalatok, titkok és értékek adásvételében), amik következtében magunkról, mint egy csapat gondolkodunk.
A kiállított munkákat nézve akaratlanul is a kortárs művészeti narratívák kontextusainaknak préseit érzem, miközben azok már eleve mind személyes túlélési stratégiáink kézikönyvének egy-egy kitépett lapjai. Önmagunk szakmai és egzisztenciális elhelyezésének vágya egy saját kritikai rendszer felállításának szükségességében, melynek megoldóképlete mégis leginkább közös humorunkban érhető tetten. S ennek a sokszor önironikus humorunk médiumai vetíthetnek rá történeteink tágabb, generációs dinamikáira is.

UNIVERSAL PLEASURE FACTORY
www.universalpleasurefactory.tumblr.com

//

Works by: Zenkő Bogdán, Adorjáni Panna, Roland Korponovics, Sándor Márkus

I feel that we only need to take care of each other now and everything will be alright
2 Budapest Bottom Boys and 2 Romanian Boss-Ass Bitches

Zenkő:
All the marks, all the scars, all the clues with all the cues, anything that makes you feel alive. Body shop, soul market, thinking that you know, knowing that you think. Too much. Make a list, check it twice, find out whether you are naughty or nice. 

#marks #scars #clues #alive #bodyshop#soulmarket #overthinking #spam #naughty 

#nice #toomuch

Panna:
Pictures of people. Things that belong to people. Collections of identities, words, faces. The urge of storytelling. The luxury of narrating yourself onto the white walls of the gallery. The personal story, the private space stubbornly fights its way in front of the public. The desire for a broader interpretation.

Sanyi:
If only I could openly talk about what I really want to discuss right now. But unfortunately it is impossible. My installation talks on my behalf. This hurts. This hurts. I’m ok.

Roland:
I am thinking about the four of us, who we are and which were those ratios and roundings in each other’s memories that became the common denominator of our intentions, both emotionally and professionally, to achieve this mutual exchange (to share knowledge, experience, secrets and values), through which we think about ourselves as a team.
Looking at the exhibited works, I unwillingly feel the pressure of the different contexts and narratives of contemporary art, while actually all these works are also simply torn pages from our personal survival strategy books. The desire to position ourselves both professionally and existentially within the necessity of a critical system – its solving formula nonetheless lies mostly in our common sense of humour also reflects upon the boarder generational dynamics of our stories.

UNIVERSAL PLEASURE FACTORY
www.universalpleasurefactory.tumblr.com

Támogató: NKA

Modell utáni rajz #01

modellutani

 

2017. 06. 01. – 06.05.

Kovács Máté kiállítása 

Kurátor: Molnár Ráhel Anna

Akt. „Elménkben nem egy szégyenkező és védtelen test dereng fel hallatán, hanem egy kiegyensúlyozott, viruló és magabiztos testé: az átlényegült testé” – írja Kenneth Clark a meztelen test ábrázolásának átalakuló szerepével kapcsolatban, 1956-ban. Az aktmodellt és az anatómiai tanulmányokat a magas művészetek fundamentális kellékeként tételező művészetfelfogás, az ábrázoló művészetek szerepe és vele a meztelen, mozdulatlan, (idealizált) emberi test bemutatása egy romantikus művész szerephez kötődik, de mindenképp „valami régi” lenyomataként jelenik meg.

A Magyar Képzőművészeti Egyetem oktatásában ma is jelen van a klasszikus anatómiai gyakorlatokon alpuló rajzoktatás, vele együtt pedig az aktmodellek maguk – részben egy korábbi művészet és művész szerep maradványként. A Modell utáni rajz az egyetem művészhallgatói számára kötelező, nyolc szemeszteres kurzus. Az élő modell után végzett anatómiai rajzgyakorlatok célja a térbeli formák minél több szempontból történő megismerése és az emberi test anatómiai rétegeinek megértése. 

Egy olyan, rendszeres figyelemgyakorlat, amelyben a folyamatos koncentráció a meztelen test elemzésén, lebontásán és leképzésén keresztül fejlődik. A modell szerepe itt másolható minta, teste viszonyítási mérték. Az aktmodellek eszményi formák tanulmányainak és az anatómiai figyelem gyakorlásának átmeneti – mozdulatlan és néma segédeszközei.

Kovács Máté munkájában az anatómiai figyelem az izomtömegről, csontokról és izületekről személyes, közösségi és intézményi testek rétegeinek lebontására, megértésére és újrarendezésére helyeződik át. A Modell utáni rajz #01 egy hosszútávú, az aktmodell kortárs szerepét különböző szempontokból szétszálazó projekt első fázisa, amely az aktot, mint „átlényegült testet” a Képzőművészeti Egyetem foglalkoztatásában álló modellek nézőpontjából mutatja be. 

A kiállításon vetített dokumentumfilm az aktmodell és a művész viszonyának, az akt különböző szereplehetőségeinek kérdéseit a modellekkel folytatott beszélgetéseken – helyesebben a modellek beszéltetésén keresztül teszi fel. A bő egy éves, szoros együttműködésben a modell és művész szerepei felcserélődnek. A figyelem fókuszpontjának áthelyezésével a hangtalan, kimerevített testek helyére egyének történetei kerülnek, az elbeszéléseken keresztül pedig a modell kortárs szerepének új, személyes anatómiája rajzolódik ki.

//

Life Drawing #01 – The Exhibition of Máté Kovács

Nude. The word „carries, in educated usage, no uncomfortable overtone. The vague image it projects into the mind is not of a huddled and defenseless body, but of a balanced, prosperous, and confident body: the body re-formed.” – Kenneth Clark points out in his essay The Nude: A Study in Ideal Form (1956). Today this „body-reformed”: the picture of a naked, still, idealized human is stuck to a notion of (mimetic) art which implies anatomical studies and the nudes themselves as the fundamental elements of it, together with a romantic, withered understanding of the role of the artist.

Models of traditional art education is still part of the curriculum of the Hungarian University of Fine Art. In the coursed based on anatomical studies nude models are being used – appearing as the remains of a former notion of the role of art and the artist. The aim of the university’s compulsory, eight semester course, Life Drawing is the examination of different spatial forms and the understanding of anatomical layers of the human body, from various viewpoints. 

A regular practice, wishing to develop attention skills by the mapping and disassembly of the naked body. In this practice, nudes are samples of mimesis, the body is a point of reference – they appear as temporary, stationary and mute tools of the depiction of ideal forms, the practice of academic studies and anatomic attention.

In the work of Máté Kovács, from muscles, bones and joints this anatomic attention is transposed to the dissassembly, understanding and redistribution of personal, public and institutional bodies. Life Drawing #01 appears as the first section of a long-term project, examining the contemporary role of the nude from different perspectives. This exhibition shows the nude, as a „body-reformed” from the viewpoints of the nude models working in the Hungarian University of Fine Arts.

The documentary film presented in the exhibition poses questions regarding the relationship between the nude and the artist and the scope of possible roles through dialogues with the nudes themselves. In the process of the one year cooperation roles of the nudes and the artist getting switched – by the alteration of the focuspoint of attention mute bodies are replaced with autonomous stories of persons, through which a new, personal anatomy of the contemporary role of the nude is being drawn.

Támogató: NKA