LABOR PÁLYÁZATI KIÍRÁS-2017/2018

 zoldlogok

Labor pályázat 2017

Pályázati felhívás

a Labor Galériában megvalósuló projektekre,

az MKE hallgatói, az FKSE és az MMSZK tagjai részére

 

A Labor Galéria pályázatot hirdet a Magyar Képzőművészeti Egyetem hallgatói, a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület tagjai, a Művészeti és Művészetelméleti Szakkollégium a 2017. szeptember 1. és 2018. július 30. között megvalósuló projekt-tervek kidolgozására. A három intézmény és az MMSZK képviselőiből álló Labor Bizottság célja, hogy a továbbiakban a három szervezet között az együttműködés az egyes programok, projektek szintjén is szorosabbá váljon, erre ezen pályázat keretében is ösztönözni szeretnénk mind az FKSE és az MMSZK tagjait, mind az MKE hallgatóit.

 A pályázók köre:

  • az FKSE minden tagja
  • az MMSZK minden tagja
  • az MKE minden hallgatója (beleértve a Doktori Iskola hallgatóit is).

Pályázni lehet:

  • egyéni és csoportos kiállításokra (a kiállítások időtartama legfeljebb 3 hét lehet)
  • programsorozatra
  • egy, vagy több napos workshopokra
  • egy napos programokra

Pályázati feltételek:

  • az FKSE tagjainak és/ vagy az MKE hallgatóinak részvétele a projektben
  • a projekt kurátorának/szervezőjének megnevezése a pályázatban
  • hiánytalanul kitöltött pályázati dokumentumok

A pályázathoz csatolandó dokumentumok:

  • Pályázati adatlap
  • Pályázati költségvetés
  • Pályázati koncepció (~4000 karakter)
  • Pályázók és kurátor önéletrajza

Pályázati dokumentumok innen letölthetők:

ADATLAP: http://labor.c3.hu/wp-content/uploads/LABOR-pályázati-adatlap-2017.docx

KÖLTSÉGVETÉS: http://labor.c3.hu/wp-content/uploads/LABOR-pályázati-költségvetés-2017.docx

KONCEPCIÓ: http://labor.c3.hu/wp-content/uploads/LABOR-kreatív-koncepció-2017.docx

 

A pályázati dokumentumokat PDF formátumú file-ba kérjük visszaküldeni, a következő elnevezéssel:

  • PROJEKTNEVE_KAPCSOLATTARTÓNEVE_adatlap.pdf
  • PROJEKTNEVE_KAPCSOLATTARTÓNEVE_koltsegvetes.pdf
  • PROJEKTNEVE_KAPCSOLATTARTÓNEVE_koncepcio.pdf
  • PROJEKTNEVE_KAPCSOLATTARTÓNEVE_oneletrajzok.pdf

 

Leadási határidő: 2017. április 12. (szerda) éjfél

A pályázatokat a laborgaleria@gmail.com e-mail címre várjuk.

A levél tárgya: ,,Labor 2017 pályázat” legyen.

 

(Amennyiben nem kaptok visszajelzést a pályázatotok beérkezéséről egy héten belül, kérjük jelezzétek!)

A jövő évi kiállítási költségvetésünk függ az aktuális pályázati lehetőségektől, ezért a nyertes pályázóknak nem tudjuk garantálni az anyagi hozzájárulást a projektek megvalósulásához.Minden pályázó vállalja, hogy akár önerőből, vagy egyéb pályázati forrásból is megvalósítja a kiállítást.

A pályázatokat a Labor Bizottság bírálja el.

A pályázatok elbírálásának határideje: 2017. április 16.

Alaprajz és további információk: http://labor.c3.hu/informacio/

A pályázati kiírás innen tölthető le: http://labor.c3.hu/wp-content/uploads/Labor-pályázat-kiírás-2017.pdf

 

A pályázati kiírás változásának jogát fenntartjuk.

Budapest, 2017. március 20.

Labor Galéria Bizottsága

Erre szabad- firkák a falon

2017. már. 9. | 19:00
 

erre _szabad

Az MKE és a MOME közös kiállítása.

Bárki felléphet a firkálás szakértőjeként, mert közös, kultúrákon és történeti korokon átívelő jelenség a firka, amit mindenki ért, de senki sem kompetens benne. Nincsenek lefektetett szabályai, nincs koncepciója, a firka vázlata nonszensz – bár a firka mint vázlat egyáltalán nem az. Spontán módon születik, és rendszerint mellőzi a tudatosságot. Kérdéses, hogy a firkálás mennyire szubkulturális, mennyire szimbolikus vagy mennyire konkrét, de politikája éppenséggel lehet, és a „firkálás politikája” címszó alatt valami demokratikus dolgot képzelhetünk.

Megnyitó: 2017. március 9., 19:00 | TPSRPRT (garage, experimental, post rock) | Jam Session

Nyitva tartás: kedd-szombat, 15:00-18:00

Záróesemény: 2017. március 14., 19:00 | Kerekasztal: képzős és momés sztereotípiák

 

A fotogram mint akart és akaratlan képzet- Eperjesi Ágnes előadása

2017. feb. 27. | 20:00
 

Eperjesi_ÁRészelet a Domino hatás – Sokaság, borulás közben / Domino effect – Multitude falling (2014) sorozatból

 

Eperjesi Ágnes beszél a fotogrammal kapcsolatos tapasztalatairól és művészeti tevékenységéről a Magyar Képzőműverszti Egyetem Művészeti és Művészetelméleti Szakkollégiumának kísérleti fényképezéssel foglalkozó munkacsoportjának előadássorozatában.

Helyszín: Labor Galéria
Időpont: Február 27. 20:00
Az esemény nyitott és díjtalan mindenkit szeretettel várunk!

eperjesi.hu/photogram
http://mmszk.hu/
http://labor.c3.hu/
facebook.com/labor.bp/?fref=ts

NEMIgaz / piknik / workshop / kiállítás

2017. feb. 23. | 18:00
 

nemigaz///***A szívhez a gyomron át vezet az út?///***Mosogatott valaha Michelangelo csészéket?///***Mi a különbség a rózsaszín és a sima kindertojás között?///***Téged is olyan hagyma-csípős nélküli lánynak néznek?///***A liszt miért a nagyi titka?///***Hány filmjelenetben szolgálnak ki férfiak nőket?///***És hová tűnt a ruhája a salátaszállító autó oldalán fekvő nőnek?///***

A Labor pár napra egy nagy konyhává alakul, itt lehet csak úgy lógni, mint egy barátodnál, ahol már megszokásból veszed elő a teásbögrét a mosogató feletti kredencből és nem fura órákig ücsörögni az asztalnál az üres tányér felett.
Lehet majd nálunk is enni, inni, miközben képekben vagy szavakkal tárgyaljuk ki, hogy mit gondolunk, érzünk minderről. Vagyis az evésről, az ételről, a főzésről, hogy mi kinek a dolga, hogy van-e ilyen egyáltalán és miért akarják megvetetni velünk a light popcornt, mikor lehet, hogy inkább egy strong bacon chipsre vágyunk.
Várunk titeket nagy lelkesedéssel és kíváncsisággal, a mi kiállított tapasztalatainkkal és egy adag női szeszéllyel.

Időpontok:
első nap: február 23. (csütörtök) 18:00-20:00
második nap: február 24. (péntek) 15:00-19:00
harmadik nap: február 25. (szombat) 17:00-21:00
Program:
Kollázs készítés, kiállítás, szexista uzsonna

A nemek közti egyenlőtlenségeket számtalan mélyen gyökerező, sokszor nehezen észrevehető diszharmónia szövi át. A NEMIgaz csoport (https://www.facebook.com/mmszkgendercommunity/) érdeklődése középpontjában a mindennapi feminizmus (everyday feminism) áll, ehhez kapcsolódó hétköznapi szituációkat próbálunk kiemelni és elemezni. A mostani eseményünk, a feminista étel tanulmányok (feminist food studies) kiindulva, az étel és a nemek kapcsolatával foglalkozik.

FKSE Új Tagok vol.2 – Bemutatkozó kiállítás

2017. feb. 20. | 19:00
 

fkse_vol2
A Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület minden évben új tagokkal bővül; idén 28 új fővel. A bemutatkozás gesztusa egyszerre lehetőség, kényszer és, leginkább, szimbolikus aktus. Az új tagok egy kisebb csoportja abban maradt, hogy a bemutatkozó kiállítás legyen hát az, ami: bemutatkozó kiállítás. Az alkotók elhozzák az aktuálisan legfontosabb művüket, az elméletisek segítik az installálást, közben kezet fognak, bemutatkoznak egymásnak, és elhintik a további közös munka magjait.

A kiállítást megnyitja: Sós Show

Új tagok:
Ács Bálint
Biró Eszter
Bori Om
Donnák János
Fodor Dániel János
Gwizdala Dáriusz
Kovács Kristóf, helyszínelő
Lima Victor
Lődi Virág
Monory Ráhel
Muskovics Gyula
Neogrády-Kiss Barnabás
Oth Viktória
Soós Andi
Sós József
Szakál Éva
Szimán György
Sztankovits Szilvia
Zalavári András

FKSE Új Tagok vol.1 – A kivétel eszi meg a szabályt

2017. feb. 14. | 19:00
 

fkse_vol1

A kivétel eszi meg a szabályt // Exceptio Regulam Manducat

A kivétel eszi meg a szabályt című bemutatkozó kiállításon az FKSE hat újonnan felvett művésze és két kurátora mutatkozik be, a művészek korábbi munkáiban is tetten érhető játékosságot állítva a középpontba.

A játék az imitáció által lehet a tanulás vagy tanítás egy formája.
A játék lehet kiút a társadalmi elvárások okozta kényelmetlen helyzetekből. A játék lehet leleplező, amely képes arra, hogy szembesítsen minket emlékezetünk és narratíva-alkotásunk felületességével. Játszani lehet az érzékeléssel is: használhatunk olyan technikai eszközöket, amelyekkel másként válik láthatóvá mindennapi környezetünk, vagy jól ismert formák eltorzításával kísérletezhetünk a felismerhetőség határaival.

A gyakran könnyednek titulált játékok valójában szabályokra épülnek, és megkövetelik azok betartását a résztvevőktől. Ezzel szemben a kiállításon különböző módokon jelen lévő játékosság azt célozza meg, hogy megtörje a közösen felállított és fenntartott kereteket.

Művészek: DEMETER Dávid, HORVÁTH R. Gideon, PAPP Sándor Dávid, PELCZ Benjámin, SCHULLER Judit, TÓTH Balázs Máté

Kurátorok: MARGL Ferenc, SÁRAI Vanda

A kiállítást megnyitja: NAGY Gergely, az artportal főszerkesztője

Herczeg Klára-díj 2016/ Maurer Dóra és Gosztola Kitti kiállítása

2017. jan. 22. | 19:00
 

maurer_gosztola

Herczeg Klára-díj 2016
Maurer Dóra és Gosztola Kitti kiállítása

A Fiatal Képzőművészek Stúdiója Alapítvány szeretettel meghívja Önt a Herczeg Klára-díj átadására, valamint Maurer Dóra szenior díjazott és Gosztola Kitti junior díjazott közös kiállításának megnyitójára.

Megnyitó: 2017. január 22. 19:00

A kiállítást megnyitja: Páldi Lívia
Köszöntőt mond Kozma Eszter, az FKSE elnöke

Nyitvatartás: Kedd-Péntek 16-19 óra
A kiállítás megtekinthető: 2017. február 10-ig


A Herczeg Klára-díj 1998 óta évente kerül kiosztásra. Az 1997-ben elhunyt Herczeg Klára szobrászművész végrendeletében a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Alapítványt az örökség részesévé tette, ezúton támogatva a pályakezdő művészeket. A kuratórium úgy döntött, hogy egy – az örökséghagyóról elnevezett – díjat alapít, amelyet minden évben az FKSE vezetősége által kiválasztott képzőművész kap meg, ami a díj junior fokozatát adja. Mivel az örökhagyó is fontosnak tartotta a generációk egymáshoz való közeledését, a hagyaték kezelője (Dr. Székely Ádámné Dr. Szűts Ildikó) a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Alapítványra és Egyesületre bízta azt a megtisztelő feladatot, hogy a Herczeg Klára-díj szenior fokozatát gondozza. A díjazott személyére felkért, független jelölő ajánl művészeket, akik közül az alapítvány kuratóriuma választja ki a szenior díjazottat.

2016-ban Páldi Lívia ajánlása alapján a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Alapítvány kuratóriuma Maurer Dórának ítélte a Herczeg Klára-díj szenior fokozatát. A Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület vezetősége a díj junior fokozatában Gosztola Kittit részesítette.

Van gyerekszobám. -Erdély Jakab kiállítása

2017. jan. 16. | 19:00
 

Erdely_Jakab_Van_gyerekszobam

Kurátor: Untsch Kata
Megnyitó: 2017. január 16., 19:00
A kiállítást elektronikus formában megnyitja: Várady Sára
Élőzene: Keleti Andris (Colorstar)
A további napokon délután 4 és este 8 között látogatható.

VAN GYEREKSZOBÁM.

A kiállítótér a szobám egyszerűsített mása. A kiállított tárgyak, melyek nagy része keretezett fotó, kollázs vagy festmény, ily módon saját terükben kerülnek kiállításra, abban a térben, melyben létrejöttek. A kiállításon található tárgyak némelyike sokkal direktebb, vagy pont, hogy indirektebb módon adhat újabb gondolatokat a nézők számára, nem megkérdőjelezve, hogy egy fotel mennyi emléket és teóriát hozhat elő. Képeim többségével igyekszem megállásra és gondolkodásra bírni az érdeklődőket. Ez a megállás nem föltétlen fizikailag történik, de mindenképpen egy, az előzőhöz képest másféle továbbhaladás követi.

(Szeretnék külön köszönetet mondani Ficsor Mártonnak a tudásért és a képeiért, amiket fölhasználva előrébb jutottam az általam fontosnak tartott irányba. -Erdély Jakab)

 

Kútvölgyi-Szabó Áron: NEMTUDÁSOK

2016. dec. 14. | 20:00
 

Kútvölgyi-Szabó Nemtudások

Megnyitó / Opening:
2016. december 14. (szerda), 20h

Megnyitja / Opening speech:
Seregi Tamás, esztéta

Kurátor / Curator:
Margl Ferenc

Megtekinthető / On view:
2016. december 15-22 és 27-30 közt

Nyitvatartás / Opening hours:
15-18h

Külön köszönet / Special thanks to:
Heszky András

___________________________

NEMTUDÁSOK

Kútvölgyi-Szabó Áron kiállításra válogatott munkái megbontják a tapasztalathoz és elsajátítható tudáshoz tradicionálisan hozzákapcsolt tömbszerű igazságfogalmat. Mindeközben pedig a rekonstrukciót és értelemtulajdonítást célzó – ha nem is haszontalan, de biztos sikert szavatolni képtelen – tevékenységekre ad példát a kiállítás enigmatikus kompozícióival.

A tudás-nemtudás viszonyát firtató kritikai eljárás nem friss jelenség Kútvölgyi-Szabó Áron munkáiban – már a másfél évvel ezelőtti Egy szürke élet című installáció (Recollection, OFF-Biennále Budapest), illetve az ehhez kapcsolódó privát történeti kutatás is a pluralizált olvasatok és igazságok által kirajzolt, egymást átfedő tudáslehetőségeket vizsgálta, pontosabban a rekonstruálhatatlan „valós” történést, amit esetenként nem az információ hiánya, hanem a meglévő információk széttartó mivolta homályosít el.

A kiállításon szereplő művek azonban a fenti példától eltérően nem explicite személyes alapokon nyugszanak, hanem a hidegebb és univerzális tapasztalatokra. Közvetlen előzményként hivatkozható az In between grids című kiállítása (Plusmínusnula Gallery, Žilina, Szlovákia), amely a tapasztalásban és ismeretrendszerezésben kitüntetett szerepet kapó négyzethálós raszterekkel történő kísérletezésre épített.

Félig felfejthető jelrendszerek, látszólag összeálló fragmentumok, illetve szándékosan szétzilált és ezáltal bizonytalanná tett reprezentációk jelennek meg a kiállított munkákon, amelyek az episztemológiai kérdésfelvetések mellett folyamatosan szembesítenek minket az adott objekt vagy tárgyegyüttes letagadhatatlan anyagiságával is, amelyek így a matéria szintjén is beemelik többek között a transzparencia és a konstruáltság problémáját.

Kútvölgyi-Szabó Áron munkái a Labor Galéria kiállításával párhuzamosan az Interferencia című csoportos kiállításon is megtekinthetőek. A Trafó Galéria tárlatára készített installáció egyazon kutatási folyamat más súlypontok szerinti feldolgozásaként társítható a Nemtudások anyagához.

 

Seregi Tamás megnyitószövege:

“A hálózatokkal kezdődött minden, viszonyok és helyek szabad építésével a térben. A szobrászat boldog békeideje volt ez Kútvölgyi Szabó Áron művészetében, amikor még csak olyan problémákkal kellett megküzdeni, hogy például túl sok a kapcsolat: a csomópontok nem bírják el a sok anyagot, nem lehet egymáshoz hegeszteni annyi fém rudat, hiába vékonyak. A mű a maga egészében azonban tisztán és súlytalanul lebegett a semmiben, áttekinthető és szabadon bővíthető volt. Az ebből táplálkozó művészi hübrisz vitte még tovább Kútvölgyi-Szabó Áront, ennél is anyagtalanabbnak és szabadabbnak látszó területek felé, a mentális kapcsolatok reprezentációjának tekintett hálózatos szobroktól konkrét mentális kapcsolatok feltárásához. És paradox módon éppen ezen az úton, ebben a még anyagtalanabb világban kellett szembesülnie az anyagisággal, az idő közegével, illetve az emlékezés és a felejtés, a történelem és a személyes történelem anyagával. Ezek az új művek mintha már ennek az élménynek a tanulságaiból születtek volna.

            Nem is hálózatok ezek már, bár első pillantásra sokszor annak tűnnek. Illetve mégis hálózatok, de többszörös hálózatok, vagy egymással dialektikus viszonyban álló kettős hálózatok. A roncsolt szövegekben például, amelyek mögött titkosszolgálati ki-tudja-milyen és ki-tudja-kinek-az-érdekét-szolgáló tudom-is-én-micsodák állnak, egy információkkal telített és valakinek szóló jelentéskomplexum a szemünk láttára változik át két komplementer hálózattá, az egyiket a szövegtöredékek alkotják, amelyek minden értelmes összefüggést nélkülöznek ugyan, mégsem tudjuk megállni, hogy ne építsünk közöttük kapcsolatokat, a másikat pedig a cinikus vigyorral ránk meredő fekete kitakarások, amelyekből kínunkban szintén hálózatot építünk, egyfajta tisztán vizuális hálózatot. Az egyik nem létezne a másik nélkül, az egyik a másik tagadása, talán, de hát miféle tagadás ez? Egy dialektikus cinizmus, semmi több.

            És nem csak ez vagy nem csak ennyi történik. A hálózatok összepréselődnek például. Mondjuk raszterekké. A raszter nagyon hálózatszerű dolog, vagy legalábbis nagyon annak látszik, de mégsem az. A raszter felület, egy sajátos felület, amely képes hordozni, de átereszteni is. Olyan felület tehát, amelyik nem mélységében tömör és szilárd, hanem széltében – merőlegesen áthatolhatunk, átláthatunk rajta, sőt akár továbbritkítható is (kiüthetünk belőle egy újabb darabot), vízszintesen azonban összetart és ellenáll. A rasztert vízszintes irányból csak deformálni tudjuk, viszont ha ezt megtesszük, kiszámíthatatlan folyamatokat indítunk el: az oldalirányú erő végigfut az egész rendszeren, végigreped az egész struktúra, szabálytalanul és váratlan irányokban. Láthatóvá válik az erő, és láthatóvá válik, hogy az egyneműnek feltételezett anyag soha nem egynemű igazán. A Rekonstrukciós kísérletek (digitális) című mű ennek a mindig jelen lévő felületi feszültségnek az ábrázolása. Azért mondom, hogy ábrázolása, mert az egész egy trükk, amely fotótechnikai eszközökkel van előállítva, nem magának az anyagnak a deformálásával. Ne higgyünk hát a szemünknek! A művész be akar csapni minket! Ha tolvaj csókolt meg, számold meg a fogaidat! – ahogy Sándor György mondta egykor. A lényeg a részletekben rejlik, nem árt mindent közelről és alaposan szemügyre venni. 

            Mégsem puszta szórakozás ez azért, és pláne nem velünk vagy a mi kárunkra. Sokkal inkább szól a hálózatok transzparenciájának, anyag és közeg nélküliségének, mindenki számára és azonnal elérhetőségének, szabadságának és demokratizmusának álmáról és ideológiájáról, nyilván azért, hogy mindezeket megpróbálja leleplezni vagy legalább láthatóvá tenni. És helyette ráirányítani a figyelmünket a felületekre, az átfedésekre, a mélységre, az anyagokra, a közegekre, a távolságra, sőt a léptékre is. A testre. A kollázsokat hadd hozzam szóba ezzel kapcsolatban. Amikor közelről megnéztem őket, először nem a formarendszerre lettem figyelmes, hanem szinte testi élményem támadt. Az jutott eszembe, amikor az ember leég a strandon, hámlani kezd, majd borzongással vegyes kéjjel húzgálja le magáról saját bőrét, amíg önmagától le nem szakad, vagy amíg el nem érjük azt a pontot, ahol még él a bőr, és elkezd fájni, esetleg be is vérzik. És, ugye, mindenki szokta piszkálgatni a körmei körül a bőrt, és néha jócskán be is szakítja? Aztán ránéztem a „képre” rendesen, és megnyugodtam, hogy ez egy domborzati térkép, a földfelszínt ábrázolja megnyugtató messzeségből és megnyugtató absztrakciós szintről tekintve. Aztán viszont – és innen nem folytatom.

            A dialektikáról, a torzulásokról, a léptékekről és az illeszkedésekről van tehát szó. Ez utóbbi volt az, ahol az imént nem folytattam. Mindarról tehát, ami az anyagnak, a testnek, az időnek köszönhető, és amitől a rendszerek soha nem puszta rendszerek, amitől nem tudnak önmagukra záródni és önmagukat vezérelni. Az entrópiáról, ami érkezhet belülről, az anyag felől, mint a faxpapíros művek esetében, de érkezhet kívülről is, a közvetítő apparátus működéséből, ahogy a megakadt műholdképeknél. Vagy érkezhet az idő és az anyagok puszta felhalmozódásának és lerakódásának köszönhetően, mint az MDF installációnál, vagy rendszerek találkozásával, amelyek átértelmezik, sőt akár értelmetlenné teszik egymást, ahogy a keretezett sablonok esetében, vagy pusztán tárgyak vagy felületek találkozásával, ahogy az MDF doboznál látható. És persze mindig ott van még egy entrópia generáló tényező, ez pedig mi magunk vagyunk mint érzékelő közegek és mint értelmező gépezetek. A káoszba vezető utak száma végtelen!”

TAXOGRÁFIA

2016. dec. 1. | 20:00
 

taxografia 

Művészek :
ALBERT Ádám
ZILAHI Anna

Megnyitja :
GADÓ Flóra, kurátor, esztéta

Kurátor :
ŐZE Eszter

Grafikusok:
HOFFMANN Tamás Boldizsár, SZABÓ Andrea

Külön köszönet:
KOVÁCS Gyula
MIKÓ Bálint

„Annak idején, mondta Zea atya, az Akadémia elküldte a három legjobb földmérőjét, La Condamine-t, Bouguert és Godint, hogy határozzák meg az egyenlítő meridián hosszát. Elsősorban esztétikai okokból szerették volna megcáfolni Newton csúnya tételét, miszerint a Föld forgás következtében belapul. Zea atya pár másodpercig minden figyelmét az asztalra összpontosította. Egy hatalmas bogár telepedett a homlokára. Bonpland ösztönösen odakapott, de megtorpant és visszahúzta a kezét. Megmérni az egyenlítőt, folytatta Zea atya. Szóval vonalat húzni oda, ahol ilyen sosem volt. Hogy körülnéztek-e odakint. A vonalak másutt vannak. Csontos karjával az ablakra mutatott, a vadonra, a növényekre, amelyek körül rovarok rajzottak. Nem itt! Vonalak mindenütt vannak, mondta Humboldt. A vonal absztrakció. Ahol magánvaló tér van, ott vonalak is vannak.”
(Daniel Kehlmann: A világ fölmérése)

A kiállítás a klasszifikációs rendszerek kritikus értelmezését, egy-egy taxonómia személyes olvasatának lehetőségét mutatja be. Albert Ádám és Zilahi Anna műveinek a XIX. századi kultúrtörténeti keretrendszer a kiindulópontja. A nagy földrajzi felfedezések záró évtizedei és a kialakuló nemzetállamok korának újragondolt tárgyain, képszerkesztési elvein, kapcsolódó zeneművein és művészeti alkotásain keresztül kérdeznek rá a rendszeralkotás ideológiai konstruáltságára.

Albert Ádám egy személyes klasszifikációs rendszert épít ki, amelyben talált tárgyakat, régebbi és új saját műveket rendez egymás mellé. Művészeti megközelítésmódjában a kulturális átadásra, azaz a tudástermelés eszközeinek és módszereinek különböző aspektusaira reflektál, figyelembe véve azok történeti időben és földrajzi térben változó formáit. Ezeket a társadalompolitikai kérdéseket az esztétika területén, a műveken keresztül áttételesen veszi górcső alá. Vagyis nemcsak a múlt egyes pillanatait mutatja meg, hanem a tudásrendszerek és tudástermelés komplex összefüggéseit, együttélését, és a sokszor nem egyértelmű kapcsolódási pontjait is.

A kiállításon bemutatott tárgyegyüttes a taxonómiák működését a tudástermelés konstruáltságán keresztül vizsgálja. Talált és készített tárgyai egy tudományos eszköztár részeinek tűnnek: XIX. századi demonstrációs eszköznek, régről újra elővett jegyzetnek, a tudáshoz szükséges tárgyak rendszerezésére szolgáló tárgyaknak. E tárgyak a vizsgált kérdéskör és a XIX. századi keretrendszer képi metaforaként értelmezhetőek. A művek referenciák hálózatát vonják maguk köré, amelyből a kibontható legfőbb kérdés a tudás megszerezhetősége, az ismeretek kanonizáltága, hierarchikus rendjének kialakulása és rendszerbe szervezésének mikéntje.

Zilahi Anna részvételen alapuló művészeti munkáiban az egyéni megjeleníthetőségének kérdéseivel foglalkozik. Elsősorban a hang médiumán alapuló konceptuális műveket hoz létre, de képzőművészeti megközelítésmódjára hatással van írói tevékenysége, nyelvi gondolkodásmódja is. Unavoidable Staccato of Heimweh című installációja rendszerkritikus, és egyben a hangnemrendszert relativizáló hanginstalláció, amely a zenei hangnemrendszer szubjektivizálásával vállalkozik a Szózathoz kapcsolható monolit nacionalista konnotációk lebontására.

Zilahi az otthon, haza, honvágy és nacionalizmus fogalmainak kapcsolódási pontjaival foglalkozik. Az installáció alapjául egy konceptuális zenemű szolgál, amely a Szózat vegyeskarra írt változatának újraértelmezése. A koncepció a hangok hangnemrendszerből történő „felszabadításának” szándékára épül, mivel a hangnemrendszer zenetörténeti kontextusban társadalmi konstrukcióként tekinthető. A hangnemrendszerből kiemelve a hangoknak úgy ad szubjektív olvasatot, hogy az eredeti mű hangjait a hangmagasság megadása nélkül énekelteti ki képzett és zenét nem tanult, magyar és külföldi énekeseivel. Zilahi Anna azt a kérdést vizsgálja, hogy lehetséges-e, és ha igen, miként, a patriotizmus plurális értelmezése és megtapasztalása.

Albert Ádám és Zilahi Anna különféle eszközökkel – hangokkal vagy épp funkciójukat kereső újragondolt tárgyakkal – nagyon hasonló alapokra épülő geopolitikai tudattalant mutatnak fel: ennek megfelelően földrajzi viszonyrendszerekre, politikai fogalmakra, a képi és zenei reprezentáció kanonikus formáira rákérdező munkáikban annak a kortárs térnek a leképzésén dolgoznak, amelyben ma is létezünk. A kiállítás így olyan kérdésekre keresi a választ, mint hogy mennyiben tekinthető társadalmi konstrukciónak minden rendszer? Egy tér kialakítása, vagy az új ismeretek megszerzése szükségszerűen egy új perspektíva kialakításával jár-e együtt? Ki lehet-e alakítani személyes klasszifikációs rendszert, vagy e hiábavaló próbálkozás végén csak a káosz marad?