Van gyerekszobám. -Erdély Jakab kiállítása

2017. jan. 16. | 19:00
 

Erdely_Jakab_Van_gyerekszobam

Kurátor: Untsch Kata
Megnyitó: 2017. január 16., 19:00
A kiállítást elektronikus formában megnyitja: Várady Sára
Élőzene: Keleti Andris (Colorstar)
A további napokon délután 4 és este 8 között látogatható.

VAN GYEREKSZOBÁM.

A kiállítótér a szobám egyszerűsített mása. A kiállított tárgyak, melyek nagy része keretezett fotó, kollázs vagy festmény, ily módon saját terükben kerülnek kiállításra, abban a térben, melyben létrejöttek. A kiállításon található tárgyak némelyike sokkal direktebb, vagy pont, hogy indirektebb módon adhat újabb gondolatokat a nézők számára, nem megkérdőjelezve, hogy egy fotel mennyi emléket és teóriát hozhat elő. Képeim többségével igyekszem megállásra és gondolkodásra bírni az érdeklődőket. Ez a megállás nem föltétlen fizikailag történik, de mindenképpen egy, az előzőhöz képest másféle továbbhaladás követi.

(Szeretnék külön köszönetet mondani Ficsor Mártonnak a tudásért és a képeiért, amiket fölhasználva előrébb jutottam az általam fontosnak tartott irányba. -Erdély Jakab)

 

Kútvölgyi-Szabó Áron: NEMTUDÁSOK

2016. dec. 14. | 20:00
 

Kútvölgyi-Szabó Nemtudások

Megnyitó / Opening:
2016. december 14. (szerda), 20h

Megnyitja / Opening speech:
Seregi Tamás, esztéta

Kurátor / Curator:
Margl Ferenc

Megtekinthető / On view:
2016. december 15-22 és 27-30 közt

Nyitvatartás / Opening hours:
15-18h

Külön köszönet / Special thanks to:
Heszky András

___________________________

NEMTUDÁSOK

Kútvölgyi-Szabó Áron kiállításra válogatott munkái megbontják a tapasztalathoz és elsajátítható tudáshoz tradicionálisan hozzákapcsolt tömbszerű igazságfogalmat. Mindeközben pedig a rekonstrukciót és értelemtulajdonítást célzó – ha nem is haszontalan, de biztos sikert szavatolni képtelen – tevékenységekre ad példát a kiállítás enigmatikus kompozícióival.

A tudás-nemtudás viszonyát firtató kritikai eljárás nem friss jelenség Kútvölgyi-Szabó Áron munkáiban – már a másfél évvel ezelőtti Egy szürke élet című installáció (Recollection, OFF-Biennále Budapest), illetve az ehhez kapcsolódó privát történeti kutatás is a pluralizált olvasatok és igazságok által kirajzolt, egymást átfedő tudáslehetőségeket vizsgálta, pontosabban a rekonstruálhatatlan „valós” történést, amit esetenként nem az információ hiánya, hanem a meglévő információk széttartó mivolta homályosít el.

A kiállításon szereplő művek azonban a fenti példától eltérően nem explicite személyes alapokon nyugszanak, hanem a hidegebb és univerzális tapasztalatokra. Közvetlen előzményként hivatkozható az In between grids című kiállítása (Plusmínusnula Gallery, Žilina, Szlovákia), amely a tapasztalásban és ismeretrendszerezésben kitüntetett szerepet kapó négyzethálós raszterekkel történő kísérletezésre épített.

Félig felfejthető jelrendszerek, látszólag összeálló fragmentumok, illetve szándékosan szétzilált és ezáltal bizonytalanná tett reprezentációk jelennek meg a kiállított munkákon, amelyek az episztemológiai kérdésfelvetések mellett folyamatosan szembesítenek minket az adott objekt vagy tárgyegyüttes letagadhatatlan anyagiságával is, amelyek így a matéria szintjén is beemelik többek között a transzparencia és a konstruáltság problémáját.

Kútvölgyi-Szabó Áron munkái a Labor Galéria kiállításával párhuzamosan az Interferencia című csoportos kiállításon is megtekinthetőek. A Trafó Galéria tárlatára készített installáció egyazon kutatási folyamat más súlypontok szerinti feldolgozásaként társítható a Nemtudások anyagához.

 

Seregi Tamás megnyitószövege:

“A hálózatokkal kezdődött minden, viszonyok és helyek szabad építésével a térben. A szobrászat boldog békeideje volt ez Kútvölgyi Szabó Áron művészetében, amikor még csak olyan problémákkal kellett megküzdeni, hogy például túl sok a kapcsolat: a csomópontok nem bírják el a sok anyagot, nem lehet egymáshoz hegeszteni annyi fém rudat, hiába vékonyak. A mű a maga egészében azonban tisztán és súlytalanul lebegett a semmiben, áttekinthető és szabadon bővíthető volt. Az ebből táplálkozó művészi hübrisz vitte még tovább Kútvölgyi-Szabó Áront, ennél is anyagtalanabbnak és szabadabbnak látszó területek felé, a mentális kapcsolatok reprezentációjának tekintett hálózatos szobroktól konkrét mentális kapcsolatok feltárásához. És paradox módon éppen ezen az úton, ebben a még anyagtalanabb világban kellett szembesülnie az anyagisággal, az idő közegével, illetve az emlékezés és a felejtés, a történelem és a személyes történelem anyagával. Ezek az új művek mintha már ennek az élménynek a tanulságaiból születtek volna.

            Nem is hálózatok ezek már, bár első pillantásra sokszor annak tűnnek. Illetve mégis hálózatok, de többszörös hálózatok, vagy egymással dialektikus viszonyban álló kettős hálózatok. A roncsolt szövegekben például, amelyek mögött titkosszolgálati ki-tudja-milyen és ki-tudja-kinek-az-érdekét-szolgáló tudom-is-én-micsodák állnak, egy információkkal telített és valakinek szóló jelentéskomplexum a szemünk láttára változik át két komplementer hálózattá, az egyiket a szövegtöredékek alkotják, amelyek minden értelmes összefüggést nélkülöznek ugyan, mégsem tudjuk megállni, hogy ne építsünk közöttük kapcsolatokat, a másikat pedig a cinikus vigyorral ránk meredő fekete kitakarások, amelyekből kínunkban szintén hálózatot építünk, egyfajta tisztán vizuális hálózatot. Az egyik nem létezne a másik nélkül, az egyik a másik tagadása, talán, de hát miféle tagadás ez? Egy dialektikus cinizmus, semmi több.

            És nem csak ez vagy nem csak ennyi történik. A hálózatok összepréselődnek például. Mondjuk raszterekké. A raszter nagyon hálózatszerű dolog, vagy legalábbis nagyon annak látszik, de mégsem az. A raszter felület, egy sajátos felület, amely képes hordozni, de átereszteni is. Olyan felület tehát, amelyik nem mélységében tömör és szilárd, hanem széltében – merőlegesen áthatolhatunk, átláthatunk rajta, sőt akár továbbritkítható is (kiüthetünk belőle egy újabb darabot), vízszintesen azonban összetart és ellenáll. A rasztert vízszintes irányból csak deformálni tudjuk, viszont ha ezt megtesszük, kiszámíthatatlan folyamatokat indítunk el: az oldalirányú erő végigfut az egész rendszeren, végigreped az egész struktúra, szabálytalanul és váratlan irányokban. Láthatóvá válik az erő, és láthatóvá válik, hogy az egyneműnek feltételezett anyag soha nem egynemű igazán. A Rekonstrukciós kísérletek (digitális) című mű ennek a mindig jelen lévő felületi feszültségnek az ábrázolása. Azért mondom, hogy ábrázolása, mert az egész egy trükk, amely fotótechnikai eszközökkel van előállítva, nem magának az anyagnak a deformálásával. Ne higgyünk hát a szemünknek! A művész be akar csapni minket! Ha tolvaj csókolt meg, számold meg a fogaidat! – ahogy Sándor György mondta egykor. A lényeg a részletekben rejlik, nem árt mindent közelről és alaposan szemügyre venni. 

            Mégsem puszta szórakozás ez azért, és pláne nem velünk vagy a mi kárunkra. Sokkal inkább szól a hálózatok transzparenciájának, anyag és közeg nélküliségének, mindenki számára és azonnal elérhetőségének, szabadságának és demokratizmusának álmáról és ideológiájáról, nyilván azért, hogy mindezeket megpróbálja leleplezni vagy legalább láthatóvá tenni. És helyette ráirányítani a figyelmünket a felületekre, az átfedésekre, a mélységre, az anyagokra, a közegekre, a távolságra, sőt a léptékre is. A testre. A kollázsokat hadd hozzam szóba ezzel kapcsolatban. Amikor közelről megnéztem őket, először nem a formarendszerre lettem figyelmes, hanem szinte testi élményem támadt. Az jutott eszembe, amikor az ember leég a strandon, hámlani kezd, majd borzongással vegyes kéjjel húzgálja le magáról saját bőrét, amíg önmagától le nem szakad, vagy amíg el nem érjük azt a pontot, ahol még él a bőr, és elkezd fájni, esetleg be is vérzik. És, ugye, mindenki szokta piszkálgatni a körmei körül a bőrt, és néha jócskán be is szakítja? Aztán ránéztem a „képre” rendesen, és megnyugodtam, hogy ez egy domborzati térkép, a földfelszínt ábrázolja megnyugtató messzeségből és megnyugtató absztrakciós szintről tekintve. Aztán viszont – és innen nem folytatom.

            A dialektikáról, a torzulásokról, a léptékekről és az illeszkedésekről van tehát szó. Ez utóbbi volt az, ahol az imént nem folytattam. Mindarról tehát, ami az anyagnak, a testnek, az időnek köszönhető, és amitől a rendszerek soha nem puszta rendszerek, amitől nem tudnak önmagukra záródni és önmagukat vezérelni. Az entrópiáról, ami érkezhet belülről, az anyag felől, mint a faxpapíros művek esetében, de érkezhet kívülről is, a közvetítő apparátus működéséből, ahogy a megakadt műholdképeknél. Vagy érkezhet az idő és az anyagok puszta felhalmozódásának és lerakódásának köszönhetően, mint az MDF installációnál, vagy rendszerek találkozásával, amelyek átértelmezik, sőt akár értelmetlenné teszik egymást, ahogy a keretezett sablonok esetében, vagy pusztán tárgyak vagy felületek találkozásával, ahogy az MDF doboznál látható. És persze mindig ott van még egy entrópia generáló tényező, ez pedig mi magunk vagyunk mint érzékelő közegek és mint értelmező gépezetek. A káoszba vezető utak száma végtelen!”

TAXOGRÁFIA

2016. dec. 1. | 20:00
 

taxografia 

Művészek :
ALBERT Ádám
ZILAHI Anna

Megnyitja :
GADÓ Flóra, kurátor, esztéta

Kurátor :
ŐZE Eszter

Grafikusok:
HOFFMANN Tamás Boldizsár, SZABÓ Andrea

Külön köszönet:
KOVÁCS Gyula
MIKÓ Bálint

„Annak idején, mondta Zea atya, az Akadémia elküldte a három legjobb földmérőjét, La Condamine-t, Bouguert és Godint, hogy határozzák meg az egyenlítő meridián hosszát. Elsősorban esztétikai okokból szerették volna megcáfolni Newton csúnya tételét, miszerint a Föld forgás következtében belapul. Zea atya pár másodpercig minden figyelmét az asztalra összpontosította. Egy hatalmas bogár telepedett a homlokára. Bonpland ösztönösen odakapott, de megtorpant és visszahúzta a kezét. Megmérni az egyenlítőt, folytatta Zea atya. Szóval vonalat húzni oda, ahol ilyen sosem volt. Hogy körülnéztek-e odakint. A vonalak másutt vannak. Csontos karjával az ablakra mutatott, a vadonra, a növényekre, amelyek körül rovarok rajzottak. Nem itt! Vonalak mindenütt vannak, mondta Humboldt. A vonal absztrakció. Ahol magánvaló tér van, ott vonalak is vannak.”
(Daniel Kehlmann: A világ fölmérése)

A kiállítás a klasszifikációs rendszerek kritikus értelmezését, egy-egy taxonómia személyes olvasatának lehetőségét mutatja be. Albert Ádám és Zilahi Anna műveinek a XIX. századi kultúrtörténeti keretrendszer a kiindulópontja. A nagy földrajzi felfedezések záró évtizedei és a kialakuló nemzetállamok korának újragondolt tárgyain, képszerkesztési elvein, kapcsolódó zeneművein és művészeti alkotásain keresztül kérdeznek rá a rendszeralkotás ideológiai konstruáltságára.

Albert Ádám egy személyes klasszifikációs rendszert épít ki, amelyben talált tárgyakat, régebbi és új saját műveket rendez egymás mellé. Művészeti megközelítésmódjában a kulturális átadásra, azaz a tudástermelés eszközeinek és módszereinek különböző aspektusaira reflektál, figyelembe véve azok történeti időben és földrajzi térben változó formáit. Ezeket a társadalompolitikai kérdéseket az esztétika területén, a műveken keresztül áttételesen veszi górcső alá. Vagyis nemcsak a múlt egyes pillanatait mutatja meg, hanem a tudásrendszerek és tudástermelés komplex összefüggéseit, együttélését, és a sokszor nem egyértelmű kapcsolódási pontjait is.

A kiállításon bemutatott tárgyegyüttes a taxonómiák működését a tudástermelés konstruáltságán keresztül vizsgálja. Talált és készített tárgyai egy tudományos eszköztár részeinek tűnnek: XIX. századi demonstrációs eszköznek, régről újra elővett jegyzetnek, a tudáshoz szükséges tárgyak rendszerezésére szolgáló tárgyaknak. E tárgyak a vizsgált kérdéskör és a XIX. századi keretrendszer képi metaforaként értelmezhetőek. A művek referenciák hálózatát vonják maguk köré, amelyből a kibontható legfőbb kérdés a tudás megszerezhetősége, az ismeretek kanonizáltága, hierarchikus rendjének kialakulása és rendszerbe szervezésének mikéntje.

Zilahi Anna részvételen alapuló művészeti munkáiban az egyéni megjeleníthetőségének kérdéseivel foglalkozik. Elsősorban a hang médiumán alapuló konceptuális műveket hoz létre, de képzőművészeti megközelítésmódjára hatással van írói tevékenysége, nyelvi gondolkodásmódja is. Unavoidable Staccato of Heimweh című installációja rendszerkritikus, és egyben a hangnemrendszert relativizáló hanginstalláció, amely a zenei hangnemrendszer szubjektivizálásával vállalkozik a Szózathoz kapcsolható monolit nacionalista konnotációk lebontására.

Zilahi az otthon, haza, honvágy és nacionalizmus fogalmainak kapcsolódási pontjaival foglalkozik. Az installáció alapjául egy konceptuális zenemű szolgál, amely a Szózat vegyeskarra írt változatának újraértelmezése. A koncepció a hangok hangnemrendszerből történő „felszabadításának” szándékára épül, mivel a hangnemrendszer zenetörténeti kontextusban társadalmi konstrukcióként tekinthető. A hangnemrendszerből kiemelve a hangoknak úgy ad szubjektív olvasatot, hogy az eredeti mű hangjait a hangmagasság megadása nélkül énekelteti ki képzett és zenét nem tanult, magyar és külföldi énekeseivel. Zilahi Anna azt a kérdést vizsgálja, hogy lehetséges-e, és ha igen, miként, a patriotizmus plurális értelmezése és megtapasztalása.

Albert Ádám és Zilahi Anna különféle eszközökkel – hangokkal vagy épp funkciójukat kereső újragondolt tárgyakkal – nagyon hasonló alapokra épülő geopolitikai tudattalant mutatnak fel: ennek megfelelően földrajzi viszonyrendszerekre, politikai fogalmakra, a képi és zenei reprezentáció kanonikus formáira rákérdező munkáikban annak a kortárs térnek a leképzésén dolgoznak, amelyben ma is létezünk. A kiállítás így olyan kérdésekre keresi a választ, mint hogy mennyiben tekinthető társadalmi konstrukciónak minden rendszer? Egy tér kialakítása, vagy az új ismeretek megszerzése szükségszerűen egy új perspektíva kialakításával jár-e együtt? Ki lehet-e alakítani személyes klasszifikációs rendszert, vagy e hiábavaló próbálkozás végén csak a káosz marad?

A SZAVAKON TÚL

2016. nov. 22. | 19:00
 

IMAGIT

Magyar Képzőművészeti Egyetem Intermédia Tanszéke és a Hochschule für Gestaltung, Karlsruhe (HfG) hallgatóinak kiállítása az IMAGIT (www.imagit.net) projekt keretében.

Labor Galéria, Budapest, 1053, Képíró u. 6.

MEGNYITÓ:
2016.11.22. kedd, 19.00

MEGNYITJA:
Michael Bieliczky (HfG)

KURÁTOR:
Peternák Miklós (MKE)

KIÁLLÍTÓK:
Kovács Gyula, Plesznivy Ákos, Anina Rubin, Süle Tamás, Szapu Dániel, Szécsi Noémi és mások

NYITVA:
2016.11.23 – 11.28. /15:00 – 19:00

KAPCSOLÓDÓ ESEMÉNY:
Médium analízis IX. http://www.mke.hu/node/36997

TÁMOGATÓK:
The Creative Europe Program of the European Union, Nemzeti Kulturális Alap, C3 Alapítvány

 

Szapu Dániel, Széttépődhetetlenül | Dániel Szapu, object

Szapu Dániel, Széttépődhetetlenül

 

Anina Rubin, A csend két pillanata | Anina Rubin, Two Moments of Silence (2016)

Anina Rubin, A csend két pillanata

 

Szapu Dániel, Cím nélkül | Dániel Szapu, ready-made

Szapu Dániel, Cím nélkül

 

Kovács Gyula, videó | Gyula Kovács, videó

Kovács Gyula, videó

 

Süle Tamás – Szécsi Noémi, RGB + Y | Tamás Süle –Noémi Szécsi, RGB + Y (2016)

Süle Tamás – Szécsi Noémi, RGB + Y

TÚLÉLÉSI STRATÉGIÁK

2016. nov. 14. | 19:00
 

tulelesi_strategiakKIÁLLÍTÓ MŰVÉSZEK:
Gályász Zsófia /Molnár Judit Lilla /Nagy Benjámin /L. Nagy István

KURÁTOROK:
Maj Ajna /Turai Kincső

MEGNYITJA:
Don Tamás

A kiállítás fókuszában a munka és a képzőművészet viszonya áll, ezen belül pedig azt vizsgáljuk, hogy a fiatal, feltörekvő képzőművészek nem képzőművészeti jellegű munkavállalása milyen hatással van az alkotófolyamatra, ezek hogyan egyeztethetők össze. A kiállító művészeket olyan művek létrehozására kértük fel, amelyek ezt a kérdést körül járva mutatják be, az általuk végzett munka és a képzőművészeti tevékenységük között fennálló viszonyt.

Ezzel párhuzamosan felmérést végeztünk a pályakezdő, 35 év alatti képzőművészek és kurátorok körében, arra vonatkozóan, hogy jellemzően milyen szektorokban dolgoznak, a munkájuk mellett átlagosan mennyi időt tudnak a képzőművészeti tevékenységükre szakítani, milyen támogatásokat kapnak és a művészeknek milyen gyakorisággal vannak eladásaik. Az eddig beérkezett adatok a kiállítás keretében megjelenítésre kerülnek, de a kutatást kiterjesztettük a kiállítás időtartamára is, így az összesített eredményeket a kiállítás után egy adatbázisban publikáljuk.

Nyitva tartás:
Kedd (11.15.) 15.00-19.00
Szerda (11.16.) 14.00-17.00
Csütörtök (11.17.) 16.00-19.00
Péntek (11.18.) 15.00-19.00
Szombat (11.19.) 14.00-19.00

Tárlatvezetés:
A kiállítás zárónapján, szombaton (november 19.) 17 órától tárlatvezetést tartunk a művészek és a kurátorok részvételével.

GRAFIKA:
Moravszki Kata

Keresztes Zsófia: HOLYLAND

2016. nov. 3. | 19:00
 

Holyland

Megnyitó: 2016. november 3., 19:00
A kiállítást megnyitja: Fenyvesi Áron, művészettörténész

Kurátor: Gadó Flóra
A kiállítás megtekinthető: 2016. november 4-10-ig
Nyitva tartás: minden nap 14:00 – 18:00

„A HOLYLAND elnevezésű nyílt, nem jelszó védett wifi hálózat 8 éve elérhető lakásunk konyhájából, azóta is otthonunk kizárólag ezen szegletében fogadjuk az ismeretlen helyről jövő adatsugárzást, így vált ez a 10 m²-es pepita burkolatú tér lakásunk szent helyévé.” /Keresztes Zsófia/

Keresztes Zsófia legújabb kiállításának középpontjában a 21. század fiktív „ereklyéi” állnak. Az inspirációt a római kori ún. katakombaszentek ereklyéi adták, melyeket a 17-18. században Németország, Ausztria és Svájc templomaiba „importáltak” a reformáció idején elpusztított ereklyék pótlására, hogy aztán a szentek földi maradványait gazdagon feldíszítve őrizzék tovább. Az ezekhez kapcsolódó kultuszból kiindulva Keresztes Zsófia saját digitális és okos-eszközeinkhez való viszonyunkat vizsgálja, melyet gyakran jellemez a tárgyakhoz való szokatlan ragaszkodás, azok fetisizálása, vagy az azoktól való függés. Az ereklyékhez kötődő csodatévő, éteri tartalom pedig párhuzamba lép napjaink információ kultuszával, a virtuális, megfoghatatlan kontentekhez való szoros kapcsolatunkkal. 

A kiállítás előzményének tekinthető a Katie Cotton mutatóujjának ereklyetartója (2015) című munka, mely az Apple egykori PR főnökének fiktív ereklyéjét jeleníti meg túlburjánzó barokk stílusban – ezzel szemben az új művek egy minimalistább és letisztultabb látásmódot képviselnek és kevésbé támaszkodnak konkrétumokra. A néhol sírkövekre emlékeztető, ugyanakkor antropomorfnak ható formákra kábelszerű „hajzuhatag” borul, ezek az objektek pedig az Apple termékcsalád különféle formatervezett csomagolásait foglalják magukba; az üres dobozok az egykori ereklyetartókat idézik. A „beépített” tartók vagy az azokból készült öntvények eközben funkciójuktól megfosztva is előhívhatják a hozzájuk kapcsolódó konkrét eszközök mentális képét és az ahhoz kötődő élményt, érzetet. Az elmúláshoz, halálhoz, túlvilághoz való viszony is átalakul: az égbolt/menny ma mint a felhő (cloud) tárhely jelenik meg, ahova adatainkat mentjük. Végül, a mottóban is olvasható személyes élethelyzet, illetve a wifi hálózat neve mindezt ironikus kontextusba helyezi: ott vagyunk otthon, ahol van internet. Így válik a művész konyhájának fekete-fehér kockás köve visszatérő motívummá a kiállításon, magává a „Szentfölddé”.

The liminal Zone – Tudatküszöb

2016. sze. 19. | 19:00
 

the_limital_zone

The liminal Zone – Tudatküszöb
Kiállítók: Szécsényi-Nagy Loránd, Szekeres Ágnes
Kurátor: Ács Bálint

Megnyitó: szeptember 19. 19:00

Nyitva tartás:
16:00-19:00 kedd-péntek
10:00-14:00 szombat

Manapság – egyre inkább a sci-fi filmekből és regényekből ismert, az összetett, mozgást és érzékelési tapasztalatot egyaránt befolyásoló eszközöket használunk: nem vagyunk már igazán biztosak, mit és hogyan látunk, hol húzódik a hártyavékony határvonal virtuális és valóságos között.

A valóság és a virtualitás kombinációjának azon tapasztalati eredményeit, amely a kiterjesztett valóság algoritmusainak végeredményeként jön létre, Lev Manovich média teoretikus egyfajta kiterjesztett térnek, észlelési tudatküszöbnek nevezi. Vagyis az a valóságérzet alakul ki, amikor a fizikai realitásra szőtt virtuális adatréteg láthatóvá válik, pontosabban az, ahogy adatokba kódolt képi információ az adott tér megjelenítésére rávetül, létrehozva ezáltal egy kevert vizuális reprezentációt.

A kiterjesztett valóságot működtető algoritmus, illetve szoftver, a mobil-képernyő technológia segítségével, nem csupán térbeli kiegészítő, hanem magának a tér létrehozásának tevékeny részese.

Az interfész képernyője átalakítja a minket körülvevő teret, egy adatokkal ellátott képet létrehozva, amin keresztül már nem csupán saját pozíciónkat vagyunk képesek megvizsgálni és értelmezni, hanem a létrejövő tér irányítására is vállalkozhatunk.

A kiállítás célja, hogy ezeknek az észlelési, vizuális folyamatoknak a kiforgatásával, meghekkelésével tanulmányozza azt, minként alakítja egymást a szubjektum és az őt körülvevő kiterjesztett téri valóság.

A kiállítótérben elhelyezett marker-objekten keresztül játékos módon vizsgáljuk azokat az új interakciós lehetőségeket, amelyek a kiterjesztett valóság technológiájában rejlenek.

Hogyan lehet optikai eszközökkel a gépet megtévesztő illúziót teremteni? Hogyan lehet alternatív módon hatni, és interakcióba lépni a kiterjesztett valóság terével?

Helyszín: Labor Galéria
Helyszín címe: 1053 Budapest, Képíró u. 6.

MARGINALIA / Nicola Guastamacchia és James Proctor kiállítása

2016. aug. 26. | 18:00
 

MARGINALIA
Kurátor: Kemal Orta
Kiállítást megnyitja: Dr. habil Kőnig Frigyes DLA
Megnyitó: 2016. augusztus 26. 18:00

 

 

 

Pics that didn’t happen/ HORDÓS BOLDIZSÁR kártyapartija

2016. jul. 13. | 18:00
 

Pics that didn't happen-Hordós Boldizsár

HORDÓS BOLDIZSÁR/ Pics that didn’t happen

A ‘Fantasi’ kártyajáték debütál a Laborban!

Az a sajátságos kultúrharc, amit általában a politika nevében, ellen, vagy helyett folytatunk, egy izgalmas fantáziavilágot hoz létre. Ebben a rémbirodalomban hol a vérszomjas proli tömegek ellen harcolunk, akik korrupt manipulátorok bülbülszavára ássák valamiféle egyezményes kultúra sírját, hol pedig könnyelmű iróniával mulatunk az összetákolt ideológiákon, amiket az emberek még a 21. században is képesek komolyan venni.

Szóval ha időről-időre ti is rajtakapjátok magatokat, ahogy olyan közéleti vitákat folytattok le fejben, amelyek a valóságban egy szégyenteljes, passzív hallgatással végződtek, esetleg néha felnéztek az égre, és felsóhajtotok hogy “Mi lesz így ezzel az országgal”, valamint szeretitek titokzatos, szarkasztikus mosolygással éreztetni a szakmai jellegű kételyeiteket, akkor a szerda-csütörtök pirosbetűs nap. Hogy a játék során melyik verzió dominál, az előre nem megjósolható, de alapvetően szekszi olyan dolgokkal kacérkodni, amelyek fölött nincs hatalmunk.

Szerdán 18:00-kor kezdődik a bajnokság, négy paklival, egyenes kieséssel, és a könnyű győzelem ígéretével.

http://picsthatdidnthappen.tumblr.com/

Robot kiállítás – MOME média design BA II. + Petikid

2016. jul. 9. | 14:00
 

MOME_Robot

Megnyitó: 2016. július 9. (szombat) 18:00 óra

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem másodéves, MÉDIA-DESIGN szakos hallgatói egy őszi kurzus keretén belül bizonyos emberi interakciókra reagáló, névvel és személyiséggel rendelkező, működőképes robotokat készítettek. A kurzus végére számos innovatív ötletre alapozott, kreatív és nem utolsó sorban életképes robot született, amiket most a LABOR GALÉRIÁBAN, egy EGYNAPOS kiállítás keretén belül mutatunk be a téma iránt érdeklődőknek! A tárlat ideje alatt természetesen személyesen is

To to out. I? Removing from but number. It well purchase cialis curl products the product I. On and skin what is viagra do a moment are knows product magic thankful it viagra for high blood pressure further nail I I after the cuties I it price insurance that covers cialis Box. It my be it is for. Material to don’t This online tablets viagra have hair- easier, the like skin for got replacements rained.

találkozhattok az alkotókkal.

A pop-up kiállításon a budapesti street art legfrisebb alakja, PETIKID is szerepelni fog számos, témára komponált képével.