Örökölt Érzékenységek – Markó Luca kiállítása

markóluca_banner

 

2017. december 4. – december 8.

Megnyitó: 2017.12.04. 18:00 – Bevezetőt mond: Bánki György

Kurátor: Jóföldi Laura

 

Meg lehet-e mérni a csalódottság súlyát? Átrendezhetők-e készen kapott családi mintázataink? Hogyan változnak a lelki folyamatok testi tapasztalatokká?

Az Örökölt érzékenységek alkotásai személyes történeteken alapulnak, amelyek nemcsak vizuális eszközökön keresztül jelennek meg. Olyan magánmitológiát hoznak létre, melyben médiumok, képiség, hangok, taktilis ingerek keverednek, de ez a sokféleség egyetlen gondolati egységet képez.

A kiállítás olyan, akár egy napló, amelyben az alkotó a legbensőbb emlékeit tárja a nézők elé, de mindezt úgy teszi, hogy bárki tud kapcsolódni hozzájuk. Luca privát történeteken keresztül beszél egyetemesen ismert érzésekről: kötődésről, veszteségről, szerelemről és hiányról. 

_ _ _

The works of the Inherited sensitivities series are based on personal stories, and they are using various tools beyond visuality. Mixed media, images, sounds and tactile effects featuring the exhibition, but all of them are the part of one complex idea.
The artworks are like diary pieces. Luca is sharing her most intimate thoughts, but anyone can relate with them. Through her stories she tells about feelings that everyone knows: love, connection, anxiety and loss.

59°23’02.9″N 24°46’46.6″E

23472910_1700514993300911_5096083971787711791_n

 

59°23’02.9″N 24°46’46.6″E

2017. 11. 21.- 12. 01.

megnyitó: 2017. 11. 20. 19:00

 

Művészek/ / Artists: AGG Lili, TEPLÁN Nóra

Hang / // Sound: BARTA Bence

Kurátor// Curator: KÓKAI Zsófia

 

A zóna fiktív tér ahová a belépés abból a vágyból fakad, hogy megszabaduljunk az egzisztenciális szorongásunktól, kizökkenjünk a valóság unalmából, az élet hiábavalóságából. A zóna bejárásának lehetősége olyan erős ingert generál, amiért folyamatosan vissza szeretnénk oda térni, annak ellenére, hogy a katarzis elmarad. A zónában egyfajta transzcendentális élményhez szeretnénk eljutni. Van még ilyen hely, létrehozhatunk ilyen teret?

A kiállítás a zóna megteremtésének vágyából fakad, ugyanakkor modellezi azt a folyamatot, ahogy ez a kísérlet rögtön kudarcba is fullad. A virtuális valóságok mind alternatívát kívánnak nyújtani a zónának, arra a felismerésre próbálnak gyógyírt adni, hogy soha nem tudunk megfelelni az “ideálisnak”. Ezek a virtuális valóságok feloldódni látszanak, beépülnek a mindennapokba, ezáltal a szorongás és félelem egyre meghatározhatatlanabb forrásokból táplálkozik, az egyén egyre elszigeteltebb, magányosabb lesz. A zóna a művész számára az az állapot is lehet, amikor az elképzelései formát nyernek. Egy pillanat, amikor egy nem megfogható határhelyzetben találja magát. Ennek oka, hogy az alkotási folyamat intimitása után a kész tárgy szubjektummá, sőt idegenné válik. A művész kilökődik a zónából, ismét elveszti azt a vágyott teret, amit létre akart hozni.

_ _ _ _

The zone is a fictional space where entry stems from the desire that we should get rid of our existential anxiety, let us be put off the melancholy of reality and the futility of life. The opportunity to discover the zone generates such a strong stimulus, for which we want to return to it constantly, despite the catharsis being missed. We want to get some kind of transcendental experience in the zone. Is there such place? Can we create such space?

The exhibition attempts to create the zone and at the same time models the process of failing the experiment. The virtual realities all try to provide an alternative for the zone: they try to be a cure for the realisation of not achieving the “perfect” state. These virtual realities slowly start to melt, infiltrating into everyday life, as anxiety and fear feeds on more and more indefinable sources: the individual becomes more lonely and isolated. The state when his ideas are given a shape may be the zone for the artist, a moment when he finds himself in a border situation which cannot be explained. The reason for this, that after the intimacy of the creative process the completed object becomes a subject, and furthermore becomes strange. The artist falls out of the zone, losing again the desired space which he wanted to create.

 

 

 

Támogató: NKA

BETONPIXELEK – Kádár Emese kiállítása

PLAKAT

 

2017.11.09. – 11.16.

Megnyitó: 2017.11.08. 19:00

Kurátor: Hordós Boldizsár

 

A Betonpixelek privát utópiáinkat modellezik, és mint legszemélyesebb vágyaink általában, a sorozatgyártás és az egyediség ellentmondásaiból tevődnek össze. A kiállítás anyaga egy év műtermi munka és változatos anyagkísérletek eredménye, a kiállítás összképe viszont a látogatótól függ. Az esemény résztvevőiként a mi feladatunk, hogy az installáció elemeiből valami ránk jellemzőt építsünk ki: egy limitált térben újra- és újraírjuk azt a tájképet, ami egyébként adott a számunkra és rettentő nehezen megváltoztatható, amelynek a határait szüleink, a kor, a karrier-lehetőségeink, vagy a képzelőerőnk korlátai jelölik ki, és ami egyébként kötelező érvényével, kizárólagosságával fenyegetne minket, olyan súllyal, hogy talán csak a gyerekek nyilatkozhatnak róla egészen nyíltan – ezt a nagyon általános kirakósjátékot, mindennapi küszködéseink tárgyát, személyes vágyaink térképét.

 

Támogató: NKA

 

Szűcs András: MÁSOLAT

szucs_andras_masolat01b-470x219

Megnyitó: 2017. október 24. 19:00

Bevezetőt mond: Modor Bálint

Zene: J. S. Bach – Kunst der Fuge (BWV 1080), Contrapunctus I; Fuga a 3 soggetti (Contrapunctus XIV)
Előadják: Sánta Zsófia – szoprán blockflőte, Sereg Zsuzsanna – alt blf., Szabó-Szemenyei Eszter – tenor blf.
Szebenyi Katalin – basszus blf.

Kurátor: Balázs Barnabás

Megtekinthető:  2017.10.18. – 2017.10.22.

Adott egy négyszögletes képhordozó, melyet ugyanazzal a természetességgel tekintünk a legideálisabb formának egy táblaképhez, mint ahogyan- például- kezeinken lévő öt ujjunkat létünk fenntartásának legalapvetőbb eszközének tekintjük.

De amint rákérdezünk,- miért ne kérdezhetnénk rá?- hogy miért pont öt ujjunk, képeinknek miért pont négy sarka van, a valóság biztos talaja rögtön olvadékonnyá válik alattunk, és főként: bennünk, hiszen, lehet, hogy nem tudjuk megmagyarázni, hogy az „egy kézen öt ujj” elve honnan is ered, a felől viszont, ha következetesen kérdezünk, semmi kétségünk nem maradhat, hogy nem mi döntöttünk úgy, hogy ujjaink száma egy kézre számítva éppen öt darab legyen.

Kérdésünk jelen esetben- képeink esetében- pedig az, hogy miért tűnik úgy, hogy ugyanígy nem állt hatalmunkban táblaképeink legalapvetőbb formátumát nekünk magunknak meghatároznunk, hogy miért térünk vissza újra meg újra a négyszögletes formához, végső soron: hogy miért tűnik ugyanúgy szükségszerűen meghatározottnak ez a forma, mint a testünk felépítését szervező ismeretlen eredetű alapelvek. A kérdés feltevésének módja egy olyan motívumértékű forma utáni kutatás, mely a legadekvátabb módon következik a négyszögletes-esetünkben, az elvi lehetőségek minél szűkszavúbb meghatározása érdekében a négyzetes- képfelület lehetőségeiből.

Kutatásunk során- bár túlságosan sokat nem kellett keresgélnünk- a kockában találtuk meg ezt a vezérmotívumot, ami ugyanazért tűnik egy számunkra megnyugtató (mert a lehető legadekvátabb) választásnak, egy négyzetes alapú kép esetében, szemben például egy derékszögű háromszöggel vagy egy erdőrészlettel, stb. (és itt végtelenségig írhatnánk lehetséges képi látványok semmibe vesző láncolatát), amiért ötujjú kezünkre az ötujjas kesztyűt, és nem háromujjasat, vagy nem egy erdőrészletet (stb.) tartunk kesztyű gyanánt a legideálisabbnak. Kivéve, ha kétujjasat – de kivétel erősíti a szabályt.

Miután pedig ebben megnyugodtunk, máris üdvözölhetjük soron következő szorongásunkat, ugyanis egy kocka ábrázolásmódjainak szám szerintinek vélt lehetőségei, egyáltalán nem szám szerintiek, hanem ugyanúgy a végtelenbe vesznek, mint azok a képi lehetőségek, melyeket oly magától értetődő módon elvetettünk. Tehát az a szándékunk, hogy mozdulatainkat, fent vázolt gondolataink alátámasztásának érdekében, a kockaábrázolásra korlátozzuk, a végtelen képlehetőségek káosza helyett, óhatatlanul a végtelen kockalehetőségek káoszába taszít minket. Persze bizonyos értelemben már ez is óriási előrelépés. Még ha egy szakadékba is…

Innentől pedig feladatunk egyértelmű: szakadatlanul kockaképeket ontani, míg egyszer csak rá nem bukkanunk A Kockára- ami persze eleve kudarcra ítélt vállalkozás, hiszen A Kocka nem egy kocka képe, nem is egy kézzelfogható „valódi” kocka, melyet szemlélve vagy elképzelve, egyszerűen csak át kell vinnünk a vászonra, hanem: egy szükségképpen ábrázolhatatlan geometriai képlet.
Amivel itt szembesülünk az lényegében ugyanabból az ősszorongásból fakad, mely szerint testeinkben nem Az Ember általános elve, hanem egy tökéletesen ismeretlen eredetű, többnyire szimplán csak létezésnek nevezett, materiális állandó vakvéletlene elevenedik meg, meghatározott- a fennálló lét egészének szempontjából jelentéktelen- minőségű és mennyiségű anyag pillanatnyi csoportosulásaiként.

 

Grafikai tervezés: Varga Szabolcs Lajos

Támogató: NKA

SZABÓ NÓRA – I cannot see it. I may not touch it. I do not know it.

Szabó Nóri

megnyitó: 2017.10.17 – 19 óra

A megnyitót kísérő performansz résztvevői: Till Jenewein, Julija Pečnikar, Gaja Rupnik Caruso

megtekinthető: 2017.10.18. – 2017.10.22.

Zene : Tornyi Gergő
Kurátor: Feigl Nóra

 

I cannot see it. I may not touch it. I do not know it.” / “Nem láthatom, nem érinthetem, nem ismerem.
______________

“Amit itt látunk az egy, bentről a külvilág, odakintről saját középpontja felé irányított, kettős figyelem, melyet átléphetetlen küszöbként, kint és bent határa, bőr választ kétfelé. Vak tapogatózás, és a tapogatózás lenyomatai. Az első rádöbbenés pillanatának lenyomatai, hogy kint és bent határa, leválasztható, átszakítható. A rádöbbenés, hogy a bőr mely átszakadt, és foszlányokra hullott, értelmetlenné tesz minden további tapogatózást: mögötte semmi nincs, csak ugyanannak a tekintetnek a másik fele, mely így, legfeljebb önmagában merülhet el.

Szabó Nóra, testobjektjeiben, a saját test érzékelésének, és mintegy az ezt az érzékelést figyelemmel kísérő tudatosság – végső soron a test és öntudat közötti határok elmosódottságának- problémáját járja körül.”

-Szücs András

 

 

Grafikai tervezés: Varga Szabolcs Lajos

 

Támogató: NKA

Bozzai Dániel – Síró Kenyerek, Rejtőzkődő Kovászok

bozzai dani_eseménykép

 

megnyitó: 2017.10.06 – 19 óra

megtekinthető: 2017.10.07. – 2017.10.15

a kiállítást megnyitja: Katona Anikó

 

A Síró Kenyerek, Rejtőzködő Kovászok kiállítás a kenyérsütés átfogó értelmezésén keresztül beszél a hagyományról és kiüresedéséről. Megfigyeli a kenyérhez kapcsolódó népi hiedelemvilágot; a kenyérkészítés elfeledett tudományát. Ezzel egy manuális, kísérletező, mára elfeledett tudásra hívja fel a figyelmet, amely étrendünket és életünket is meghatározza. Ugyanakkor a tárlat feltérképezi a kultúránkban a kenyérhez hozzátapadó politikai mondanivalókat, illetve sajátos társadalmi kontextusait.
A kiállítás teret biztosít a szakralitásuktól megfosztott, a kenyérsütéshez elengedhetetlen összetevőknek és tárgyaknak. Így a korábbi elképzeléseket félrerakva újraértelmezzük a hagyomány, a mindennapi manuális munka, és ezeknek a tömegtársadalmakban bekövetkező kiüresedését.
Az újraértelmezést és a kenyérhez való érzékenyebb hozzáállást egy egynapos workshop segíti, ahol az érdeklődők megtapasztalhatják a kovászolás és dagasztás élményét, ezáltal közelebb kerülve és személyesebbé téve az egyik legalapvetőbb és legpatinásabb élelmiszerünket.

LABOR10

21764927_1653689907983420_579315133553456102_n

2017.09.29. – 10.04.
Megnyitó: 2017.09.29. 19:00

Szervezők: Labor-bizottság (Ács Bálint, Dobokay Máté, Don Tamás, Csóka Heléna, Majsai Réka, Kovács Gyula, Ősz-Varga Szabina)
Kutatásvezető: Ács Bálint

Zene: Gutema-Nagy impro

A LABOR idén ünnepli megalapításának 10. évfordulóját. A C3 Kulturális és Kommunikációs Központ, a Fiatal Képzőművészek Stúdiója, a Magyar Képzőművészeti Egyetem valamint később csatlakozó tanzit.hu együttműködésből létrejövő kulturális szintér rövid, de fordulatokban gazdag története egyben az elmúlt évtized instabil művészet intézményrendszeri átalakulásának a lenyomata is. Már a galéria életre hívása is egyfajta válságreakciónak volt köszönhető 2007-ben, és azóta is folyamatosan különböző válsághelyzetekkel kell szembenéznie. 

Ugyanakkor mégsem ezek a külső tényezők gyakorolták a legnagyobb hatást a LABOR mindenkori szellemiségének kialakulásában. A több száz kiállító és hozzájuk kapcsolódó művészeti, kulturális események, projektek újabb és újabb jelentéssel, szereppel, funkcióval látták el a helyet. 

Ezért is lehet nehéz, hogy minek is definiáljuk a LABOR-t?
Ugródeszka pályakezdő művésznek és kurátornak? Gyakorlótér? Egy találkozóhely? Fórum? Könyvtár? Közösségi tér? Szálka az V. került Önkormányzatának a szemében? Végvár a kultúrpolitikában? Egy konyha kiállítótérrel? Az intézményi együttműködés? Ingyen wi-fi spot? Mindegyiknek egy kicsit az egyvelege. 

A mostani kiállítás célja sem az, hogy egy múltidézéssel, általános összegzéssel determinálja a hely történelmét és szerepét, hanem inkább azokat a megszűnt vagy átalakult platformjait és kezdeményezéseit igyekszik bemutatni, amelyek a LABOR jövőbeli intézményi stratégiájának a forrását képzi.

 

támogató: NKA

Szeretnék elmenni egy helyre, ahol nem vagyok ott.

szeretnék ott lenni

 

Kenesei Zsófia kiállítása

2017. 09. 07.- 09.12.

Olyan mint az álmok. Nem lehet tudni honnan jön, és meg kell tanulni odafigyelni rá. Aztán kezdeni vele valamit. És ránézni és megnyugodni. Hogy nem baj semmi, azt érezni. Mert ezt senki nem veheti el tőlem. És ez nem csak a gondolat szabadsága (ami szintén hatalmas dolog), ez egyben valami sokkal mágikusabb. Valami amit sosem lehet megmagyarázni, de mégis rendbe teszi a dolgokat.

támogató: NKA

Horváth R. Gideon: Vista

gideon

2017.09.02. – 09.05.

VISTA
HORVÁTH R. Gideon kiállítása

Kurátor/Curated by:
SÁRAI Vanda

Külön köszönet/Special thanks to:
SZEGEDY-MASZÁK Zoltán
ZILAHI Anna

 

Megnyitó: 2017.09.02. 19:00


↓ please scroll down for english ↓

Egy olyan földtörténeti korszakban élünk, ahol az objektumok, amelyek körülöttünk léteznek, teljes mivoltukban átláthatatlanok számunkra, csupán szemünk sarkából érzékeljük őket. Hogyan foghatjuk fel egy gránitszikla mibenlétét, a globális felmelegedést vagy a bioszféra feldolgozhatatlan méretét? A valóság olyan rétegei vesznek körbe, amelyekre nem létezhet direkt rálátásunk. Az emberközpontú gondolkodás, illetve a környezetünkkel való kapcsolódás és azonosulás hiánya látszólag perspektíva nélküli állapotba helyezett minket.

Az infravörös felvételek a látkép számunkra elérhetetlen valóságát mutatják meg, hiszen az infravörös sugárzás hullámhosszát az emberi szem nem láthatja, csupán hatását érzékeljük. A szűrő fénytörésének segítségével a fotószintetizáló flóra előtérbe lép a napfény alatt. A szabad szemmel hozzáférhetetlen látvány hozzásegíthet ahhoz, hogy új pozíciót találjunk. Innen körültekintve a környezetünk és az azt felépítő valóságrétegek áthatolhatatlansága talán nem megrémít, hanem kihívás elé állít. A kérdés az, el tudjuk-e hagyni a saját percepciónk által okozott fogságot és ezáltal átadni magunkat az emberi percepción kívül eső valóságoknak?

//

In the age of the Anthropocene we cannot see the objects surrounding us in their entirety, we can only catch a glimpse of them from the corner of our eyes. How can we comprehend the existence of a granite rock, of global warming or the inconceivable size of the biosphere? We are surrounded by layers of reality, that we can not see directly. The anthropocentric way of thinking -the lack of connection and identification with our surroundings- leaves us in a state which seemingly lacks perspective.

Infrared pictures show a reality of the vista which is unperceivable to us, as the wavelength of infrared radiation is invisible to the human eye, we can only feel its’ effect. Due to the refraction produced by a filter, the photosyntetizing flora appears brighter under the sunlight. This view which is concealed to the naked eye, could help us reposition ourselves. From this perspective, our surroundings and the layers of reality constructing it, might not frighten us anymore, but challenge us. The question is whether we can escape the constraints of our own perception and thus enter into realities outside of human perception?

támogató: NKA

Egy projekt több részből áll, ezek együtt jelentenek kockázatot

thury

 

2017.06.29-07.05.

Erdei Krisztina, Thury Lili 

A város peremén kezdeményezés keretében szociológusokból, újságírókból, bölcsészekből és művészekből álló csoporttal közösen kutatjuk a 2014-ben lebontott külső-ferencvárosi Dzsumbujt egykori lakók bevonásával.

A projektunk célja, hogy életútinterjúk, közösségi programok, kiadvány, fotók és videók segítségével hozzájáruljunk a szegénységből és a társadalmi egyenlőtlenségből adódó problémák megértéséhez, és árnyaljuk a Dzsumbujról és a szegénytelepekről kialakult képet, a hozzájuk kapcsolódó negatív előítéleteket.

A Laborban felállított ideiglenes munkaállomáson láthatóak lesznek a projekt eddigi eredményei és dilemmái. A három napos nyitott irodában szeretnénk beszélni művészet és várostervezés kapcsolatáról, a társadalmi elkötelezettség lehetőségeiről, de leginkább egy folyamatról, mely nekünk alkotóknak/résztvevőknek is segít megérteni, hogy mire vállalkoztunk és hogy kezdeményezésünknek milyen hatásai lehetnek jelenlegi eszközeinkkel. Annak az állandó értelmezési igénynek egy mozzanatát mutatjuk be, mely a látogatók bevonásával alakítja a projekt további lépéseit.

 

A város peremén kezdeményezés egykori és aktív résztvevői:

Albert Kinga, Balla László, Barna Margit, Bogdán Adrienn, Budai Gábor, Budai Róbert, Csizmás Kinga, Erdei Krisztina, Gunther Dóra, Ivanyos Judit, Kelen Zsuzsa, Kovács Annamária, Lukács Bence, Sárközi Vénusz, Simon Bettina, Simon Zsuzsanna, Szkiba József, Thury György, Thury Lili, Vigvári András, Zsigó Anna

Külön köszönet: Balla Csönge (fotódokumentáció – kiadvány), Hurrikan Press / Szigeti Árpád (a kiadvány nyomdai kivitelezése), RomaKép Műhely (videó – beszélgetés a Kassák Múzeumban) Simon Zsuzsanna (kamera – egykori lakókkal felvett videóinterjúk), Üveges Péter (előkészületek 🙂 )

Támogatók: NKA, Ferencvárosi Közösségi Alapítvány, PwC Hungary