Magánideológiák

2017. ápr. 6. | 19:00
 

maganid

2017. 04.06 – 04.21.

Az MKE Művészeti és Művészetelméleti Szakkollégium Kötöde munkacsoportjának kiállítása.

Kiállítók:
Bozzai Dániel
Hoffmann Tamás Boldi
Imre Réka
Máté Dániel
Nizák Júlia
Szabó Andrea

Koncepció: Albert Ádám

Kurzus: Katona Anikó

Workshop: Szigeti Árpád // Hurrikan Press

Megnyitja: Katona Anikó & K. Horváth Zsolt

A kiállítás egy féléves kurzus eredményeit mutatja be, amelyben egy tervezőgrafika-történeti előadás sorozathoz kapcsolódott egy alkotói feladat: így születtek a magánideológiák. A kurzus a megszokottól (kronologikus stílustörténet) eltérő módon, a társadalmi folyamatok és a politikai ideológiák hatása felől mutatta be a tervezőgrafika történetét. Tárgyalta a baloldali mozgalmak hatását (az Arts & Craftstól a szocreálig); a nacionalizmus megjelenítéseit, a háborúk és forradalmak propagandáját, stb. Megfigyelésünk, hogy semmilyen művészet, így a design sem egy társadalmi-politikai kontextustól elzárt, légüres térben alkot, hanem annak szerves részeként. Különösen igaz ez a tervezőgrafikára, amelyet nemcsak az alkotói intenció, hanem a megrendelő céljai és a célközönség igazodásai is meghatároznak. Így a magyar plakátművészet leképezi a története során lezajló politikai változásokat és a cserélődő ideológiai áramlatokat. Egy tervezőgrafikai alkotás esetében nemcsak a hirdetett téma, hanem a stílus és elemei: a színhasználat, a formavilág, a figurák és a tipográfia is hordozhat ideológiai tartalmat.
Ezekből a megfigyelésekből indult el az önálló alkotói munka, amelynek során minden hallgató saját projektet dolgozott ki. Ennek részeként riso nyomtatással készültek a plakátnyomtatás régi technikáját megidéző alkotások. A címben szereplő „magán” jelző arra utal, hogy mindenki olyan társadalmi szempontból fontos témát választott, amely személyesen foglalkoztatja. Így került sorra a magyar vasúti közlekedés dicsérete, a budapesti közlekedés irányításának anomáliái (vagyis javaslatok ezek megoldására), a kenyérsütés napi praxisa és szimbolikus/politikai jelentései, az oktatás helyzete és finanszírozásának problémái, illetve a mai politikai kommunikáció üzeneteinek összevetése a szocialista propagandával, amelynek során megidéződik egy jellegzetes, mára eltűnt tervezőgrafikai műfaj: a kártyanaptár. Mindegyik munka személyes szálon indult, mégis olyan kérdéseket vetnek fel, amelyek mindannyiunkat érintenek.

Támogató: NKA

Occam városa

17349714_1456308377721575_4032911420739908559_o

 

2017.03.22. – 03.28.

Dobokay Máté, Kristóf Gábor és Mélyi József projektje
megnyitja: Mújdricza Péter

Occam városa lehetne egy konkrét település vagy a valóságra alkalmazható filozófiai példázat – de nincs realitása. Egy képzeletbeli konstrukció, amely a kétdimenziós kép, a térbeli geometrikus struktúra és az urbanisztikai modell között lebeg. A logikai metaforából ismert borotva helyett a kiindulópont egy egyszerű kontúrú, közönséges stanckés. Egy készen talált tárgy. A késsel kivágott és egymásra rétegzett kartonelemekből térbeli forma jön létre, majd egy számítógépes program segítségével a test virtuális sík felületekre bomlik szét. Az így keletkezett síkidomok egyikének körvonalából penge készül; a lépések megismétlődnek: kivágás, extrudálás, felbontás. Az alapformából és mutációiból így egy formasor alakul ki, amelynek egyaránt része a valós tárgy, a sík lap, a térbeli struktúra és a virtuális szerkezet. A sorozat elemei új rendszerben, a régi építészeti rajzok hordozóin, blueprinteken jelennek meg, együttesük pedig városképekre emlékeztet.

A dobozkészítéshez használt hétköznapi kés és a múltból előbukkanni látszó urbanisztikai látomás között a kapcsolatot egyszerű logikájú laboratóriumi kísérletek teremtik meg. A kísérletezők: egy fotográfus és egy festő; két képalkotó és virtuális képbontó. Közös tevékenységük lenyomata a modernizmus ma egyfelől ünnepelt, másfelől elbukottnak gondolt tér-, architektúra- és városteremtő elképzeléseit idézi: Donald Judd hajtogatott minimalista formáit, Buckminster Fuller előadásainak illusztrációit, vagy a szovjet tervezők El Liszickij által összegyűjtött utópisztikus építészeti vázlatait. A végeredménynél és a történeti párhuzamoknál lényegesebb azonban maga a folyamat, az egyszerű lépésekből felépülő, saját szabályokat következetesen alkalmazó konstruktív kísérlet, amely a realitásból kiindulva új valóságot teremt.

Támogató: Stancforma Kft. / NKA
Kristóf Gábor az Emberi Erőforrások Minisztériumának Derkovits Gyula ösztöndíjasa

//

Occam’s City

A project by Máté Dobokay, Gábor Kristóf and József Mélyi
opening speech by Péter Mújdricza

Occam’s city could be an actual settlement or a philosophical parable applied to reality – but it is simply not realistic. It is an imaginary construction that hovers between the two-dimensional picture, a three-dimensional geometric structure and an urban model. Instead of the razor from the familiar logical metaphor, the starting point was an ordinary steel cutting die – a ready-made, found object. From the individually cut and layered cardboard elements a three-dimensional form emerges, and then with the aid of a computer program the solid body falls apart again into virtual flat surfaces. Out of the silhouette of one of these plane figures a cutting blade is made, and the steps are repeated: cutting, extruding, decomposing. Out of the basic pattern and its mutations a series of shapes comes into being of which the concrete object, the plane, the three-dimensional structure and the virtual construction are all part. The elements of the series appear in different ensembles on blueprints evoking the bases of old architectural drawings and reminding a virtual cityscape.

Laboratory experiments based on simple logic create the connection between the ordinary steel cutting blade and an urbanistic vision that seems to emerge from the past. The experimenters are a photographer and a painter: two picture-creators and virtual picture-decomposers. The imprint of their joint work recalls the ideas of the spatial, architectural and urban designs of Modernism, such as the folded, minimalist forms of Donald Judd, the illustrations of Buckminster Fuller’s lectures or the utopian architectural sketches of Soviet designers collected by El Lissitzky, which today are celebrated on one hand and regarded as failed attempts on the other. But the process, as a constructive experiment based on simple steps, consistently applying its own rules to create a new reality is much more significant than the final result or its historical parallels.

male-enhancement-pills   penis-enlargement-medicine   best-penis-enlargement-pills   male-enhancement-pills-that-work   penis-pills   best-erection-pills   penis-enlarger   penis-enlargment   best-sex-drugs   evermax-pill   penis-enlargements   hard-on-pills-that-work   enhanced-male-pills   male enhancement   penis extender   best male enhancement pills   penis enlargement medicine   best male enhancement   penis stretcher   penis enlargement pills   extenze reviews   penis extenders   sex pills   how to produce more sperm   extenze review   extenze male enhancement   male enhancement pills that work   bathmate results   male enlargement pills   male extra   extenze pills   how to increase semen volume   increase sperm volume   penis pills   volume pills   male enhancement pills that work fast   increase semen volume   bathmate before and after   best penis enlargement pills   male enhancement pill   penis enhancement   penis pump before and after   how to increase sperm volume   best budget penis pumps   enhanced male   best erection pills   bathmate review   best penis pumps   penis traction   how to produce more cum   male enhancement products   3 ways to increase seminal fluid   male enhancement pills over the counter   penis pump results   increase ejaculate   best sex pills   male enhancement reviews   how to produce more semen   dick pills   sex pills for men   penis enlargement pill   how to increase ejaculate volume   how to increase ejaculate   extenze side effects   huge ejaculation   penis enlargement pump   water penis pump   male enhancement supplements   do penis enlargement pills work   increase semen   bath mate   penis pump reviews   penis growth pills   best male enhancement pill   bathmate routine   size genetics   male supplements   male enlargement   male extra reviews   the best male enhancement pills over the counter   how fast does extenze work   how to ejaculate more   extenze results   penile extender   bathmate x30   max performer   best penis extender   bathmate reviews   semen volume   extenze extended release   penis pumps   dick enlargement   how long does it take for extenze to work   dick pumps   penile traction   big loads   best male enhancement pills that work   increase sperm volume pills   extenze pill   best male enlargement pills   male sex pills   penis strecher   home made penis pump   dick extender   cum pills   natural ways to increase seminal fluid   best penis enlargement   penis pump before after   penile traction device   best over the counter male enhancement   over the counter male enhancement pills   male extra review   vigrx plus review   does bathmate work   extenze directions   best penis   penis enlargement pills that work   volume pill   sex pill   male enhancer   increase cum   extenze ingredients   semen volumizer   increase semen production   do male enhancement pills work   enhancement pills   vigrx pills   penis enlargment pills   stamina pills   are penis pumps safe   cock pumps   darren jackson   best natural male enhancement   penis stretchers   best penis enlargement medicine   male enhancement drugs   how to increase sperm thickness   where to buy vigrx plus   best sex pills over the counter   sexual enhancement pills   increase ejaculation   increase cum volume   sexual enhancement   penis enhancers   hard on pills that work   enhancement male pill   extenze ingridients   extenze befor and after   malextra pills   extenz results   penis enlargements pumps   extenze ingredience   male enhancement pills   penis enlargement medicines   volumepills review   penis extender result   extenze ingredient   penis pump review   how to increase ejaculation volume   cock extenders   penis enlargement devices   vigrex tablets   how to increase semen amount   male performance pills   bathmate hydro   how to increase cum load   penis extenders reviews   best male enhancers   how to increase semen production   how to produce more seminal fluid   bathmate x40   male drive max   increase cum load   bathmate before after   volume increaser   produce more sperm   best male enhancement pills over the counter   max load pills   volume pills review   natural male enhancement herbs   delay pills for men last longer   cock stretcher   enhanced male pil   male enhancement pills free trials   penispumps   penis enlargement device   male sexual enhancement   extend pills   sex enhancement pills   all natural male enhancement   long sex pill   best male supplement   extenze maximum strength   do penis pills work   produce more semen   how to produce more seminal fluid naturally   increasing semen volume   penis extenders review   how to increase semen   best male enhancement pills 2019   male enhancement pills reviews   increase ejaculate volume   bathmate hydro pump   increase seminal fluid   natural male enhancement pills   hydro penis pump   vigrx reviews   do penis extenders work   over the counter male enhancement   male enhancements   top male enhancement pills   penis traction device   bathmate pump